Tollaslabda: visszavonult a 23-szoros magyar bajnok Krausz Gergely

nemzetisport.hu  nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 16:41
null
Krausz Gergely a tokiói olimpia után úgy döntött, ideje befejezni a karrierjét (Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap)
Krausz Gergely olimpikon tollaslabdázó, 23-szoros magyar bajnok vasárnap bejelentette a visszavonulását – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A Multi Alarm SE sportolója az M1 aktuális csatornán elmondta, már köztudott volt az egyesületénél és a szövetségnél is a döntése, ami régóta érlelődött benne.

„Régóta élt bennem, hogy abbahagyom. A cél az volt, hogy kijussak az olimpiára. Kettős életet éltem, dolgoztam is a sportolói pályafutásom mellett, ami kicsit sok volt. Feltettem magamnak a kérdést az olimpia után, hogy mi van még bennem, mi szükséges ahhoz, hogy még fejlődjek? Magamba néztem, mérlegeltem, és azt gondoltam, hogy valószínűleg már nem játékosként lennék hasznos tagja a tollaslabda-társadalomnak, magamnak pedig nehezen tudnék olyan célt kitűzni, aminek az elérése reális lenne"
– nyilatkozta az MTI által idézett sportoló.

A 27 éves Krausz felidézte, pályafutása első mérföldköve az volt, amikor 2014-ben felnőtt országos bajnok lett egyéniben. A következő fontos állomásnak azt tartja, amikor a legjobb száz közé került a világranglistán, majd sikerült mérkőzést nyernie a világbajnokságon, végül – első magyar férfi tollaslabdázóként – kijutott az olimpiára.

„Természetesen az olimpiára is örömmel gondolok vissza. Nem voltam csúcsformában, de tisztesen helytálltam” – mondta az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokról.

A közeljövőről és a terveiről elmondta, az egyesületének szeretne segíteni, illetve a szövetségnek, ahol elnökségi tagként tevékenykedik. Szeretné átadni a tapasztalatait, hogy miként lehetne a gyerekeket profi pályára terelni, hogy fejlődjön a sportág, és megteremtsék azt a hátteret, hogy nemzetközi viszonylatban is eredményes legyen a magyar tollaslabda – írta az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik