Tokió 2020: Thomas Bach történelmi olimpiát vár

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 11:19
null
A NOB német elnöke, Thomas Bach (Fotó: AFP)
Thomas Bachnak meggyőződése, hogy történelmi lesz a 2021-es tokiói olimpia.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke a Nikkei japán újságnak adott interjúban használta ezt a jelzőt, és hozzáfűzte, hogy a jövő nyári ötkarikás játékoknak egyszersmind világtörténelmi jelentőségük is van.

Bach dicsérte a japán házigazdákat, akik megítélése szerint mindent elkövetnek az olimpia sikeréért most, a koronavírus-járvány idején is.

„Mindig is állítottam, hogy Tokió a játékok történetében a legjobban felkészült város. Én mindig óvatos vagyok, amikor a történelmi szót használom, de ez az olimpia történelmi lesz” – jelentette ki a NOB első embere, aki méltatta Japánnak a pandémia kapcsán hozott különféle intézkedéseit. Kiemelte, hogy a világ számos országában jelenleg nehéz a helyzet, de biztos benne, ez az olimpia kezdetére kedvező irányban változik.

A 2020-ról 2021-re halasztott tokiói nyári olimpiát július 23-a és augusztus 8-a között rendezik, és utána következik a paralimpia augusztus 24-től szeptember 5-ig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik