Tokió 2020: a felkészülés után jó állapotban Gulyás Michelle

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
2021.07.22. 19:41
null
Gulyás Michelle szerint eredményes felkészülésen van túl (Fotó: Vasvári Tamás)
Jó állapotban és – meglátása szerint – jól felépített felkészülés után várja a vasárnapi elutazást az olimpiára Gulyás Michelle világbajnoki bronzérmes öttusázó.

 

Az UTE húszéves versenyzője, Gulyás Michelle vezetőedzője, a korábbi világbajnok Tibolya Péter irányításával háromhetes svájci tréningen vett részt, amelyről az MTI-nek azt mondta, ez volt eddigi legkeményebb edzőtáborozása.

„Jól felépített időszakon vagyok túl, amely során minden adott volt az eredményes felkészüléshez. Érzem, hogy nagyon hasznos volt a magaslaton töltött időszak is. Az olimpián igyekszem ugyanolyan jól teljesíteni, mint az idei versenyeken, és majd kiderül, hogy Tokióban ez mire lesz elég" – fogalmazott Gulyás Michelle, majd hozzátette, hogy bár az ötkarikás mezőny ismert, azt nem lehet tudni, ki milyen állapotban érkezik majd Japánba.

„Az biztos, hogy több éremesélyes versenyző áll majd rajthoz, mint ahány érmet kiosztanak" – vélekedett, majd arról beszélt, hogy a hosszú, 24 órás utazásra külön készül. Dietetikusa most is speciális „versenyétrendet" állított össze a számára, és azt is megbeszélték, mikor aludjon, hogy a megérkezés után könnyebb legyen az átállás.

„Viszek magammal könyveket is, olvasással és zenehallgatással próbálom eltölteni az időt" – mondta a világ élmezőnyébe idén berobbant, junior korú versenyző, aki még az edzőtáborozás előtt teljesítette másodéves vizsgáit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bűnügyi nyomozó szakán.

A kerületi kapitányságon esedékes szakmai gyakorlatát azonban az olimpia miatt elhalasztotta, így a hazaérkezés után csupán egy napja lesz pihenni, mert augusztus 11. és szeptember 3. között teljesíti a kötelező feladatot.

Japánban a magyar öttusázók Tocsigiben akklimatizálódnak majd, amely helyszín ismerős lesz számukra, mert két éve már edzőtáboroztak ott. A sportág tokiói versenyei augusztus 5-én kezdődnek a férfi és női körvívással, majd 6-án a női, hetedikén pedig a férfi verseny fő részére kerül sor.

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Hatéves eltiltást kapott a tokiói maratoni 2019-es győztese

Atlétika
2026.10.22. 14:21

Felavatták Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó szobrát Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2026.10.21. 14:31

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Tokió 2020
2026.10.16. 11:56

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04