Sakkolimpia: mindkét magyar csapat 4:0-val nyitott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 20:50
Mindkét magyar válogatott 4:0-s győzelemmel kezdte meg szereplését a tromsői sakkolimpián. A nyílt versenyben Algériát, a nőknél Bolíviát ütöttük ki 4:0-ra.

A nyílt versenyben nem lehetett kérdéses az Algéria elleni győzelem, s a nagy különbség szintén borítékolható volt. Annak ellenére is, hogy első számú sakkozónk, Lékó Péter nem játszott. Almási Zoltán lőtte be az első „gólt”, mindössze két órára és 17 lépésre volt szüksége, hogy legyőzze ellenfelét. Polgár Judit is hozta a kötelezőt, majd Rapport Richárd is begyűjtötte a teljes pontot. Balogh Csaba játszmája tovább tartott az éltáblán, de ő lényegesen nehezebb ellenfelet kapott.

A nőknél sem okozott különösebb gondot Bolívia. A papírformát igazolva Hazai László csapata mind a négy partit megnyerte, így tehát mindkét magyar válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyitott.

A 11 fordulós svájci rendszerű sakkolimpia második fordulójára vasárnap kerül sor, a nyílt mezőnyben Venezuela, a nőknél Libanon lesz az ellenfél.

41. SAKKOLIMPIA, TROMSÖ
Nyílt verseny. 1. forduló
Magyarország–Algéria 4:0
Haddus (2508)–Balogh Csaba (2637) 0:1
Almási Zoltán (2690)–Bengerabi (2170) 1:0
Beluadah (2320)–Rapport Richárd (2704) 0:1
Polgár Judit (2676)–Szeddaui (2105) 1:0
Nők. 1. forduló
Magyarország–Bolívia 4:0
Ramirez (-)–Mádl Ildikó (2347) 0:1
Gara Anita (2327)–Cordero (2010) 1:0
Estrada (1974)–Gara Tícia (2321) 0:1
Papp Petra (2274)–Prado (1831) 1:0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik