Sakk: színes joghurt, árulás, mobiltelefon – a csalások rövid története

Vágólapra másolva!
2022.10.12. 10:45
null
Hans Niemann a sakkozók szerint több mint száz alkalommal nyúlhatott meg nem engedett eszközhöz (FOTÓ: AFP)
A világbajnok Magnus Carlsent legyőző Hans Niemann különleges, nem szakmai újításáról beszél a világ, ami miatt újra előtérbe került a nem megengedett eszközök használata a sportágban.

Napjaink egyik leghíresebb sakkozója Hans Niemann.

A 19 éves amerikai legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent idén a Sinquefield Cup nevű tornán Saint Louisban (a játszmát ide kattintva lehet megnézni), de nemcsak ez a bravúr keltette fel a közvélemény figyelmét, hanem a norvég világelső kijelentése is, hogy a világranglista 40. helyén álló játékos csalással érte el az eredményeit. A legtöbb cikkben rezgő análgyöngyökről írtak, amelyeken keresztül a külső segítség az internetes közvetítést figyelve és a játszmát számítógéppel elemezve morzejelek segítségével üzeni meg, hogy melyik bábuval hová lépjen.

Mivel eddig semmit sem tudtak bizonyítani, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Niemann csalt, de az élsakkozók közül többen gyanús jelekről beszélnek. Például Hikaru Nakamura, az egyik legjobb amerikai játékos megfigyelte, hogy a partik utáni elemzések során Niemann sakktudása sokkal gyengébb, mert nem látja az egyes pozíciók igazi mélységét, nyoma sincs a játszmáiban látott magas szintnek. Bármi is az igazság, technikai értelemben egészen újszerű csalásról van szó – már ha Niemann tényleg csalt, bár a vádak szerint több mint száz partiján tisztességtelen módszerekkel élt.
A sakk alapvetően tiszta sportág, de a története sohasem volt teljesen mentes a tisztaságot befolyásoló eseményektől. A csalás elsősorban technikai vagy emberi jellegű, márpedig a sakkozók időről időre nagyon találékonynak bizonyultak. Játszma közben tilos beszélgetni és a sakkban is létezik doppingellenőrzés, a koncentrációt javító anyagok között vannak tiltottak, a koffeinbevitelt is szabályozzák.

Magnus Carlsen sohasem adott fel mérkőzést, Niemann ellen állt fel először az asztaltól – nyilván nem véletlenül (Fotó: AFP)
Magnus Carlsen sohasem adott fel mérkőzést, Niemann ellen állt fel először az asztaltól – nyilván nem véletlenül (Fotó: AFP)

A második világháború utáni időszakban a szovjet játékosok olykor előre megbeszélték a partikat egymás között, gyorsan remiztek, hogy energiát spóroljanak a nehezebb meccsekre. És ezt néha felsőbb utasításra, kötelezően is meg kellett tenniük.

Anatolij Karpov és Viktor Korcsnoj nem kedvelte egymást, utóbbi az 1978-as vb-döntőben megszabta, hogy Karpov csak egy bizonyos színű joghurtot ehet meccs közben, mert tartott attól, hogy segítői a joghurt színeivel üzennek, mit lépjen.

Karpov és Garri Kaszparov sem voltak puszipajtások. A 80-as években, világbajnoki páros mérkőzéseik idején Kaszparov egyik szekundánsa információkat szivárogtatott ki a felkészülésről, jelentős anyagi juttatás fejében. Elsősorban sportfogadás céljából kértek tőle tippeket (milyen megnyitást játszik, mi lesz a függőben maradt játszma következő lépése, stb.), de az információ csodák csodájára eljutott Karpov stábjához is.

Nagy pénzdíjjal kecsegtető, akár több száz résztvevős nyílt tornán előfordult már, hogy néhányan összefogtak, kijelöltek valakit, leadták neki a pontot, ha összesorsolták velük, így segítve őt a jobb helyezéshez és a pénzdíjhoz, amit utána elosztottak egymás között.

A fogott figura lép szabályának leghíresebb megsértése Kaszparovhoz fűződik, aki az 1994-es linaresi szupertornán Polgár Judit ellen visszavette az egyik lépését. Videófelvétel bizonyította, hogy az orosz legenda a másodperc töredékéig elengedte a bábut, majd újra megfogta, és egy másik mezőre helyezte. A csalás egyértelmű volt, mégsem lett következménye, mert a versenybíró éppen nem azt a játszmát figyelte, és utólag nem lehetett reklamálni.

Kaszparov visszaveszi a lépését Polgár Judit ellen

A kilencvenes évek második felében a számítógépes programok játék­erőben már utolérték a legjobb embereket is, ennek jele volt Kaszparov veresége a Deep Blue ellen. Az egyre erősebb szoftverek teljesen átformálták a felkészülést, és megjelenésükkel a csalók előtt is új lehetőségek nyíltak. Elég volt kimenni a mellékhelyiségbe, ott mobilon elemezték a partikat, vagy külső segítség figyelte a játszmát, és SMS-t küldött a vécén ülő játékosnak. A Nemzetközi Sakkszövetség betiltotta a mobilok, okoseszközök használatát, de a csalókat ez sem tántorította el.

A hazai csapatbajnoki mérkőzéseken a mobilokat, elektronikus eszközöket mindig ki kell kapcsolni a játszma idejére, de a játékos még így sem tarthatja maga mellett a táskában, erre a versenybíró mindig felhívja a figyelmet.

A világbajnok Ruszlan Ponomarjov ennek a szabálynak esett áldozatul 2003-ban a csapat Eb-n. Az ukránnak éppen születésnapja volt, elfelejtette kikapcsolni a mobilját, és egy ismerőse a parti közben hívta, hogy felköszöntse. A csörgés pillanatában Ponomarjov azonnal elveszítette a játszmát, pedig nyilvánvaló volt, hogy nem kapott külső segítséget.

Az online tornákon sokkal nagyobb az esély a csalásra, de a legfontosabb versenyeken bekapcsolt kamerával kell játszani, és a környezetet is láttatni kell. A chess.com oldalon rendezett tornák alkalmával a szakértőkből álló csapat megvizsgálja a gyanús eseteket.

Ma már a szupertornákon kiemelt figyelmet fordítanak a védelemre. A verseny helyszínére csak úgy mehetnek be a játékosok, ha keresztülsétálnak egy fémkereső kapun, vagy ha megvizsgálják őket kézi detektorral – ezek után nagy kérdés, hogy ha Niemann tényleg becsapott mindenkit, akkor az intézkedések ellenére hogyan tudta becsempészni és használni a fent említett segédeszközt. Egy biztos, a csalók a jövőben sem adják fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik