Rg-vb: az ukránok három orosz himnuszt hallgattak végig ülve

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2014.09.25. 20:45
null
Margarita Mamun eddig kitűnően teljesít - de a nagy dobás neki az összetett bajnoki cím lenne (Fotó: Oleg Naumov/vfrg.ru)
Teljes az orosz hegemónia az izmiri ritmikusgimnasztika-világbajnokságon: a csütörtöki nap Jana Kudrjavceva buzogány- és Margarita Mamun szalagaranyérmével zárult, az egyéni csapatversennyel együtt eddig ötből hat aranyat nyert meg Oroszország (a két orosz világklasszis egyszer holtversenyben végzett az élen). A legfontosabb címet, az egyéni összetett világbajnokit azonban pénteken még ki kell harcolniuk.

A buzogánydöntőből egy sztár sem maradt ki, és látszott, hogy a döntők keddi napján karikavilágbajnoki címét elvesztő, érmet sem szerző ukrán Hanna Rizatdinova mindent belead gyakorlatába. „Mindössze" négy tizedet javított selejtezős pontszámán, hiába, mert a két orosz már megint nem hibázott – előbb Margarita Mamun előzte meg, aztán Jana Kudrjavceva „ugrotta át" mindkettőjüket, így három döntő után Mamun és Kudrjavceva továbbra is aranyait számolgatta.

A szalagfinálé koreográfiája pontosan ugyanez volt: Rizatdinova bekezdett és az első helyre került, aztán úgy is ott maradt, hogy az ukránok óvása miatt újranézették a gyakorlatot a legfelsőbb pontozói kontrolltestülettel, ám az plusz helyett mínuszt osztott... Nem mintha bármit befolyásolt volna a pontszámvesztés. A selejtezőben gyönyörűen dolgozó Szon Jon Dzse rontott és a szokottnál jóval kevésbé mosolygott, a két orosz pedig megint rövidre zárta a versenyt: Kudrjavceva került az élre, majd Mamun szinte azonnal „túldolgozta", így három kettőre szépített kettejük különversenyében.

Oroszországot egy egyéni összetett aranyérem választja el attól, hogy visszaszerezze teljes hegemóniáját, és 2005, 2009, 2010, valamint 2011 után ismét kisöpörje az összes első helyet az egyéni versenyek során. Az ukránok továbbra is morcosan nézik legnagyobb riválisuk tarolását – az orosz himnusznál látványosan mindig visszaül a helyére kék-sárga szurkolótábor, de ez nem változtat azon a tényen, hogy eddig minden eredményhirdetésnél végighallgathatták a finoman fogalmazva sem kedvelt rivális nemzeti dalát.

A 2013-ban elvesztett orosz hegemónia helyreállt, és nem is tűnik úgy, hogy bármi fenyegetné.

33. RG-VB, IZMIR, TÖRÖKORSZÁG
SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Buzogány.
1. Kudrjavceva (orosz) 18.750, 2. Mamun (orosz) 18.650, 3. Rizatdinova (ukrán) 18.000, 4. Szon Jon Dzse (dél-koreai) 17.833, 5. Teng Szen-jüe (kínai) 17.700, 6. Durunda (azeri) 17.466, 7. Sztanjuta (fehérorosz) 17.225, 8. Moustafaeva (francia) 17.216
Szalag. 1. Mamun (orosz) 18.566, 2. Kudrjavceva (orosz) 18.183, 3. Rizatdinova (ukrán) 17.766, 4. Sztanjuta (fehérorosz) 17.200, 5. Szon Jon Dzse (dél-koreai) 17.050, 6. Teng Szen-jüe (kínai) 16.950, 7. Rodríguez (spanyol) és Rivkin (izraeli) 16.333
Egyéni csapatverseny (10 gyakorlat):
1. Oroszország (Kudrjavceva, Mamun, Szoldatova) 147.914, 2. Fehéroroszország (Sztanjuta, Halkina, Csaropa) 136.073, 3. Ukrajna (Rizatdinova, Mazur, Romanova) 135.515, 4. Izrael (Rivkin, Veinberg-Filanovszki, Poplinszki) 133.939, 5. Azerbajdzsán (Durunda, Shafizada, Niftaliyeva) 132.648, 6. Spanyolország (Rodríguez, N. García, Llana García) 130.697.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik