Olimpia: Vizer négy évszakos játékokat is el tudna képzelni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.30. 17:41
Olimpiai reformokat sürget Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) elnöke.


Az osztrák-román sportdiplomata úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az ötkarikás játékokat több kisebb eseményre is lehetne bontani.
Az osztrák-román sportdiplomata úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az ötkarikás játékokat több kisebb eseményre is lehetne bontani.

„Külön lehetne fedett pályás és szabadtéri játékokat szervezni, vagy négy évszakos olimpiát is el tudok képzelni, hogy egyszerűbb, kényelmesebb és hatékonyabb legyen a rendezés" – jelentette ki az IJF vezetője, hozzátéve, a megfelelő infrastruktúrával rendelkező városok így elkerülhetnék a magas költségeket, amelyeket végső soron a lakosságnak kell állnia.

Ami a 2024-es és 2028-as olimpia helyszínének egyidejű kijelölését illeti, Vizer szerint remek az ötlet, mivel így maradhat idő a játékok átstrukturálására és modernizálására.

Az IJF vezetője 2015 májusában lemondott a több mint száz olimpiai és nem olimpiai sportág nemzetközi szövetségét, valamint nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő SportAccord elnöki tisztségéről, miután rossznak, igazságtalannak és nem átláthatónak nevezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) működését. Az állásfoglalás hatására több mint húsz sportág – köztük az atlétika, az ökölvívás és a súlyemelés – nemzetközi szövetsége jelezte, hogy felfüggeszti tagságát a SportAccordban.

A NOB végrehajtó testülete a június 9-ei rendkívüli ülésén hallgatja meg annak a munkabizottságnak a jelentését, amely a 2024-es és a 2028-as játékok egyidejű odaítélésének lehetőségét vizsgálja. A NOB a szeptember 13. és 17. között Limában esedékes 130. kongresszusán dönti el, hogy Párizs és Los Angeles közül melyiké legyen a 2024-es játékok rendezési joga. A testület ugyanakkor azt fontolgatja, hogy a vesztes megkapja a négy évvel későbbi olimpiát. A szándék hátterében az áll, hogy a 2024 iránt érdeklődők közül Boston, Hamburg, Róma és Budapest menet közben visszalépett, és általában is megfigyelhető, hogy – elsősorban a jelentős költségek miatt – megcsappant az érdeklődés a rendezés iránt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik