NOB: Denis Oswald is a hivatalos elnökjelöltek között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.24. 18:36
Dennis Oswald, a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) első számú vezetője is indul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökválasztásán.

Pénteken rövid közleményben jelezte szándékát az 1968-as olimpia evezős bronzérmese. A 66 éves svájci jogásznak komoly sportszakmai önéletrajza van, a NOB-on belül minden fontos bizottságban megfordult, többek között elnökölte az athéni és a londoni nyári játékok előkészítésében közreműködő ötkarikás koordinációs testületet, emellett pedig 2000-től 2012-ig a végrehajtó bizottság tagja volt.

Előtte négyen jelezték kandidálásukat: Thomas Bach, a NOB német alelnöke, Ng Ser Miang, Szingapúr korábbi Magyarországra akkreditált utazó nagykövete, aki szintén a NOB alelnöke, illetve a Puerto Ricó-i Richard Carrion, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője, valamint Vu Csing-kuo, a NOB vb tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) tajvani elnöke jelentkezett be a posztért.

A NOB 125. közgyűlése szeptember 10-én, Buenos Airesben dönt arról, ki lesz Jacques Rogge utóda, egyben a NOB kilencedik vezetője. A belga elnök 12 év után távozik a szervezet éléről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik