Létesítmény: ezer futballpálya épült TAO-ból az elmúlt öt évben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.05. 10:10
Címkék
Nagyjából ezer pálya épült társaságiadó-kedvezményből (TAO) az elmúlt öt évben, a versenyengedéllyel rendelkező játékosok száma pedig megduplázódott – mondta Gudra Tamás, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) gazdasági igazgatója csütörtökön, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy 2011 őszén indult el Magyarországon a TAO-támogatási forma, amelynek keretében a vállalkozások dönthetnek úgy, hogy nyereségadójuk egy részét nem az adóhatóságnak fizetik be, hanem abból az öt látványsportágban – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong és vízilabda – működő valamelyik sportszervezetet vagy a sportági szakszövetséget támogatják az utánpótlás-nevelés vagy a sportlétesítmények fejlesztése területén.

„A labdarúgásban évente 25-35 milliárd forintnyi támogatás érkezett a TAO-ból, a többi négy sportágban pedig összesen nagyjából ugyanennyi” – fogalmazott Gudra Tamás, aki úgy látja, sok hasznos fejlesztés történt az elmúlt öt évben, s a pályaépítések jelentős része az iskolák és az önkormányzatok segítésével, illetve használatára valósult meg.

A gazdasági igazgató szerint ez a világon egyedülálló sporttámogatási forma azért különösen fontos, mert „Magyarországon a sportlétesítmény-fejlesztésben az elmúlt 20-25 évben nem történt semmi, s a TAO ezt a hiányt igyekszik pótolni”.

A TAO-rendszerben az országos szakszövetségek feladata, hogy sportágukban ellenőrizzék a pénzek szabályszerű felhasználását, az MLSZ gazdasági vezetője szerint: „jó úton járunk, de azért elég sok szabálytalanságot is találtunk”.

Hozzátette, hogy a szankciók a támogatás kamatostól való visszafizettetésétől akár a TAO-rendszerből való kizárásig terjedtek.

„Több ilyen döntést is hozhattunk volna, ha mindenhová eljutnánk kellő mélységben, ezért azon vagyunk, hogy folyamatosan szigorítsuk az ellenőrzést” – ígérte az igazgató.

A TAO jövőjével kapcsolatban utalt arra, hogy a magyar kormány 2017 júniusának végéig kapta meg az engedélyt az Európai Uniótól a TAO-ra, de már változatlan formában megkérte a hosszabbítást, s véleménye szerint valószínűleg meg is kapja majd az engedélyt.

„Ha mégsem, akkor egy másfajta támogatási formát kell találni” – állapította meg Gudra Tamás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik