Komjáti András: 70; Utazás Az évszázad mérkőzése körül

S. T. J.S. T. J.
2023.11.19. 23:25
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

„Bár amikor lendületbe kerül egy csapat, azt mondják, inkább ne lett volna szünet, én úgy érzem, nekünk most a legjobbkor jött a szusszanásnyi pihenő” – nyilatkozta lapunknak Varga Bence. A Kecskeméti TE 27 esztendős kapusa elárulta, a válogatott meccsek miatti szünetet kihasználva az öltözőben egymás között meghatároztak egy célt, hogy az idei évből hátralévő mérkőzéseken hány pontot akarnak szerezni. Igaz, a pontos szám titok. A kapus őszintén bevallotta, nagyon zavarja, hogy míg az előző idényben tizenkétszer zártak kapott gól nélkül, ezen az őszön csak egyszer sikerült hátul nullára lehozniuk egy bajnokit. „Bár amikor lendületbe kerül egy csapat, azt mondják, inkább ne lett volna szünet, én úgy érzem, nekünk most a legjobbkor jött a szusszanásnyi pihenő” – nyilatkozta lapunknak Varga Bence. A Kecskeméti TE 27 esztendős kapusa elárulta, a válogatott meccsek miatti szünetet kihasználva az öltözőben egymás között meghatároztak egy célt, hogy az idei évből hátralévő mérkőzéseken hány pontot akarnak szerezni. Igaz, a pontos szám titok. A kapus őszintén bevallotta, nagyon zavarja, hogy míg az előző idényben tizenkétszer zártak kapott gól nélkül, ezen az őszön csak egyszer sikerült hátul nullára lehozniuk egy bajnokit.

November 20-án tölti be a hetvenedik életévét a Vasas-legendaKomjáti András. Angyalföldi kötődése mindenki előtt ismert, azt már kevesebben tudják, hogy Győrben született és a Győri Dózsában kezdett futballozni. Ifjúsági válogatottként került a piros-kékekhez, bár hívta az MTK, a Honvéd és az Újpesti Dózsa is, s az ETO-ban is szívesen látták volna. Mivel a Győri Dózsa nem adta ki, fél évet ki kellett hagynia. A Vasas színeiben 435-szor lépett pályára az élvonalban, ennél többször senki sem viselte a csapat mezét. A lapunknak adott születésnapi interjúban elmondta, egyértelműen az 1976–1977-es bajnokegyüttes volt a legerősebb Vasas, amelyben futballozott.

Közeleg november 25., a 6:3 hetvenedik évfordulója. Ennek apropóján Népsport mellékletünkben felidézzük Az évszázad mérkőzésének előzményeit, magát a meccset és az utóhangokat. Írásunkból megtudhatják azt is, hogy Sir Stanley Rous, az angol szövetség főtitkára már a helsinki olimpia magyar sikert hozó elődöntője után előállt a mérkőzés ötletével. A teljhatalmú Rákosi Mátyás azonban nem lelkesedett az ötletért, de végül nem állította le az előkészületeket. Felidézzük azt is, hogy a hazafelé úton jelentős késést szedett össze a csapatot szállító Arlberg-expressz, mert a határ után olyan településeken is megállította az ünneplő tömeg a vonatot, ahol egyébként nem kellett volna megállnia.

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
1 órája

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik