Hetvenedik születésnapját ünnepli az MLSZ-elnök, Csányi Sándor

S. T. J.S. T. J.
2023.03.19. 23:45
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Hétfőn van a hetvenedik születésnapja az immár multinacionális nagyvállalatnak számító OTP Csoport elnök-vezérigazgatójaként dolgozó, európai elit kézilabdaklubot (OTP Bank-Pick Szeged) is tulajdonló, régóta a leggazdagabb magyarok közé tartozó Csányi Sándornak, aki 2010-ben kezdte futballvezetői pályafutását, amikor engedett a romokban heverő magyar futball őt régóta ostromló képviselői, köztük Orbán Viktor miniszterelnök kérésének, és 2010. július 6-án, egyedüli jelöltként a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökének választották. Ötéves mandátumát 2015-ben és 2020-ban is meghosszabbította az MLSZ közgyűlése.

Eseménydús első heteken van túl a Jumbo-Visma színeiben legjobb kerékpárosunk, Valter Attila. A 24 éves versenyző az egyik legnívósabb és leghosszabb egynaposon, a Milánó–Sanremón vett részt Olaszországban. Lapunknak azt nyilatkozta, nem érte különösebb meglepetést a viadalon, sőt terhelésben annyira nem is volt kemény az erőpróba, mint amilyenre számított. Inkább mentálisan jelentett nagy kihívást, mert körülbelül száz kilométert pokoli tempóban tett meg a mezőny, kvázi sprintfelvezetésben. Valtert arról is kérdeztük, egy hat óránál is hosszabb versenyen hogyan tartja éberen magát.

A magyar vízilabda első aranykorszakának letéteményeséről, Komjádi Béláról két héttel ezelőtt írtunk a Népsport melléklet hasábjain, a cikk apropóját a nagy mágus halálának kilencvenedik évfordulója szolgáltatta. A sors úgy hozta, hogy csaknem pontosan húsz évvel később, 1953. március 23-án hunyt el a Komjádi árnyékában nem kellően megbecsült Beleznai László. Sokan automatikusan Komjádinak tulajdonítják a vizes sportok első, 1926-ban Budapesten rendezett Európa-bajnokságán kivívott aranyérmet, amely a magyar vízilabda világhódításának első harci sikere – holott Beleznai László vitte csatába a csapatot.

Legfrissebb hírek

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
4 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2026.10.14. 23:55

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
2026.10.13. 23:45

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
2026.10.12. 23:25

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
2026.10.11. 23:45

Szoboszlai vs. Haaland; Rátgéber: 60

E-újság
2026.10.10. 23:55

Gulyás Michelle: Erre a sportágra születtem; Plamen Andreev: lusta csatárból jó kapus

E-újság
2026.10.09. 23:45

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék; Kulcsjátékosok hiánya okoz fejfájást Liverpoolban

E-újság
2026.10.08. 23:00