Gyász: elhunyt Kristóf Lajos szobrász, fotográfus

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.06.04. 14:58
null
Kristóf Lajos 1947–2023 (Fotó: Mravik Gusztáv)
Életének 76. évében elhunyt Kristóf Lajos képzőművész, fotográfus, a Magyar Sportújságírók Szövetsége életműdíjasa – értesült szerkesztőségünk. Fényképeivel végigkísérte a magyar sport számos legendájának pályafutását, megörökített számos különös pillanatot, emellett keze munkáját dicséri több, Puskás Ferencről készített szobor is, akihez személyes kapcsolat fűzte.

Kristóf Lajos az egykor, a Kispest-pálya mellett álló, úgynevezett „városi házak” egyikében nevelkedett, ahogyan Puskás Ferenc, Bozsik József és a szintén az NB I-es csapatba eljutó Cserjés István, akinek unokaöccse volt. Élete végéig a kerületben élt, szoros kötődését lakóhelyéhez a Képes Sportnak így jellemezte: „ha átmegyek a Sibrik Miklós-felüljárón Kőbányára, negyedóra után honvágyam lesz”.

1975-ben részt vett az Iparművészeti Szakközépiskola grafikai képzésén, majd 1976-tól 1983-ig a Dési Huber István Képzőművészeti Szabadiskolában képezte magát. Szobrait elsősorban márványból és fából készítette. Honlapján megjelent bemutatkozásában kiemelte a kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában elhelyezett, Puskás Ferencről készített, valamint Róma ökölvívó olimpiai bajnokát, Török Gyulát ábrázoló mellszobrát.

Az Aranycsapat tízeséről ezen kívül több másik, köztük egész alakos szobrot is készített. Puskás szoborportréja a kispesti KÖKI-terminálon, valamint a XIX. kerület testvérvárosa, Isztambul Pendik kerületének török-magyar barátság parkjában is megcsodálható. Emellett ő készítette a kispesti Puskás Alapítvány által évente a Honvéd legjobb utánpótlás-játékosának adományozott trófeát.

Képzőművészeti alkotó tevékenységén kívül hosszú éveken át dolgozott fotóriporterként, számos képe jelent meg többek között a Nemzeti Sport hasábjain. Fél évszázadon át fényképezte a Honvéd szinte minden mérkőzését. Mindezen kívül 2015 óta tagja volt a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány kuratóriumának. Alkotásaival legutóbb 2022 novemberében foglalkoztunk: a Képes Sport életmű-kiállításának megnyitójáról készített riportot.

Kristóf Lajostól így búcsúzott a Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnöke, Mravik Gusztáv a Facebook-oldalán:

A Budapest Honvéd stábja 2021-ben otthonában látogatta meg a képzőművészt, aki többek között a régi emlékekről, a munkáiról és a klub szeretetéről is mesélt:

Kristóf Lajos munkássága előtt legjobb képeiből készített összeállításunkkal tisztelgünk.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44

Gyász: elhunyt a németek világbajnok labdarúgója

Német labdarúgás
2025.08.05. 13:42
Ezek is érdekelhetik