Elhunyt a mexikóiak legendás harmatsúlyú bokszbajnoka

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.12.03. 18:49
Fotó: Getty Images
Kedden 46 éves korában elhunyt a Boksz Világtanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) korábbi harmatsúlyú világbajnoka, a mexikói Israel Vázquez.

A profik között karrierjét 44 győzelemmel és 5 vereséggel záró klasszis sportoló november 10-én hozta nyilvánosságra, hogy bőrrákkal küzd, halálhírét Mauricio Sulaimán, a WBC első embere közölte kedden.

A „Csodálatos” becenevű öklöző 1995-től 2010-es visszavonulásáig szerepelt a profik között. Az IBF vb-címét 2004 márciusától 2005 decemberéig birtokolta, majd 2005 december 3-án megszerezte a WBC világbajnoki övét. Pályafutása csúcsa egyértelműen a honfitársa, Rafael Márquez elleni négy csata volt 2007 és 2010 között, melyek közül kettő, a 2007 augusztusában és a 2008 márciusában rendezett összecsapások elnyerték az év mérkőzései címet. A két sztárbunyós második és harmadik felvonását Vázquez, az elsőt és negyediket Márquez nyerte. Vázquez az utolsó meccsük után vonult vissza.

 

Legfrissebb hírek

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
23 órája

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
Tegnap, 14:21

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:08

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
2026.11.05. 16:38

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30