Darts: kilencnyilast dobott az Eb-n, most a magyarok ellen bizonyíthat

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 15:02
null
José de Sousa kilencnyilast dobott az Eb-n, most a magyarok ellen bizonyíthat (Fotó: PDC Darts/Twitter)
A PDC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Szingapúr visszalépett a salzburgi darts-csapatvilágbajnokságtól, így az 1. fordulóban a Paul Lim, Harith Lim duó helyét elfoglaló José de Sousa, José Marques portugál páros lesz a magyarok ellenfele.

 

A közlemény szerint a szingapúri szabályozások miatt Harith Lim nem tud elutazni Ausztriába, így a duónak vissza kellett lépnie.

TUDNIVALÓK

A darts csapat-vb november 6-tól 8-ig tart, az első napon az 1. forduló mérkőzéseit rendezik meg, a másodikon a 2. forduló kerül sorra (innen az elődöntőig két egyes meccs után, szükség esetén játszanak egy párosat), a negyeddöntő, az elődöntő és a döntő (négy egyes meccs után szükség esetén párossal döntenek) vasárnap lesz. A tornát Magyarországon a Sport Tv közvetíti.

A tavalyi győztes Gary Anderson, Peter Wrightduó visszalépett,így Skóciát Robert Thornton és John Henderson képviseli. A beugrók ranglistahelyezése azonban nem elég jó ahhoz, hogy a nyolc rangsorolt között legyen Skócia, így a csapat-vb történetében először nem lesz kiemelt a címvédő nemzet.

A portugálok először vehetnek részt csapat-vb-n, az első körben pedig rögtön a magyar párossal, a Kovács Patrik, Végső János duóval találkoznak majd.

José de Sousa néhány napja egy tökéletes leggel hívta fel magára a figyelmet: a portugál játékos a Jeffrey de Zwaan elleni Európa-bajnoki mérkőzésen dobott kilencnyilast.

A PDC beszámolója szerint a spanyol és a kínai csapatban is változás történt: előbbiben Cristo Reyest Jesús Noguera, utóbbiban pedig Han Hszi-csenget Cseng Ce-csao helyettesíti majd.

Továbbá az Ausztriában – a koronavírus-járvány miatt – bevezetett korlátozások után az is eldőlt, hogy a salzburgi tornát nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezik meg.

PDC DARTS CSAPAT-VB, SALZBURG
1. FORDULÓ (ÁGRAJZ SZERINT)

Anglia
(1. kiemelt, Michael Smith, Rob Cross)–Fülöp-szigetek(Lourence Ilagan, Noel Malicdem)
Litvánia
(Darius Labanauskas, Mindaugas Barauskas)–Gibraltár(Craig Galliano, Justin Hewitt)
Ausztria(8., Mensur Suljovic, Rowby-John Rodriguez)–Egyesült Államok(Chuck Puleo, Danny Lauby Jr.)
Portugália
(José de Sousa, José Marques)–MAGYARORSZÁG(Kovács Patrik, Végső János)
Észak-Írország
(4., Daryl Gurney, Brendan Dolan)–Kanada(Jeff Smith, Matt Campbell)
Új-Zéland(Cody Harris, Haupai Puha)–Dánia(Niels Heinsöe, Per Laursen)
Belgium(5., Dimitri Van den Bergh, Kim Huybrechts)–Csehország(Karel Sedlácek, Adam Gawlas)
Hongkong
(Leung Kaj-fan, Lam Royden)–Kína(Cseng Ce-csao, Ti Csuang)
Wales
(2., Gerwyn Price, Jonny Clayton)–Oroszország(Borisz Kolcov, Alekszej Kadocsnyikov)
Japán(Aszada Szeigo, Jamada Juki)–Skócia(John Henderson, Robert Thornton)
Írország(7., William O'Connor, Steve Lennon)–Ausztrália(Simon Whitlock, Damon Heta)
Lengyelország(Krzysztof Ratajski, Krzysztof Kciuk)–Dél-Afrika(Devon Petersen, Carl Gabriel)
Hollandia(3., Michael van Gerwen, Danny Noppert)–Brazília(Diogo Portela, Bruno Rangel)
Olaszország(Andrea Micheletti, Daniele Petri)–Spanyolország(Jesús Noguera, Toni Alcinas)
Németország
(6., Max Hopp, Gabriel Clemens)–Finnország(Marko Kantele, Kim Viljanen)
Svédország
(Daniel Larsson, Dennis Nilsson)–Görögország(John Michael, Veniamin Szimeonidisz)
A csapatok összetétele a koronavírus miatt változhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik