Sportpolitika: a MOB dönthet a sporttámogatások elosztásáról

MTI MTIMTI MTI
2010.12.23. 17:03
Címkék
Januárban az olimpiai mozgalom támogatására vonatkozó indítvány megtétele mellett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tesz javaslatot az állami sporttámogatás elosztási arányaira, illetve dönt az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő és a költségvetési törvényben meghatározott állami sportcélú támogatás felhasználásáról és folyósítja azt.

Erről csütörtökön döntött az Országgyűlés a fideszes Bánki Erik, Borkai Zsolt (a MOB elnöke) és Szalay Ferenc javaslatára.

A változtatást a kormánypártok mellett a Jobbik, valamint az LMP több képviselője is támogatta, az MSZP ellenezte.

A sporttörvény módosításának indoklásában a kormánypárti politikusok azt írták: az ágazat hatékonyabb működése érdekében a magyar sportfinanszírozási rendszer egyes alapelemeinek átalakítása szükséges, elsősorban az olimpiai felkészülés érdekében.

Az indoklás szerint a javaslat visszaadja az olimpia bizottságot köztestületként megillető legfontosabb döntési jogkört az olimpiai felkészülésre szánt sportcélú állami támogatások megítélése és a támogatások folyósítása tekintetében, valamint lehetővé teszi, hogy a MOB a sport egyes stratégiai fejlesztési területeinek támogatásáról is rendelkezhessen. Az egyes szakmai támogatási tételeket a költségvetési törvénynek kell tartalmaznia.

A fideszes politikusok hangsúlyozzák, hogy a sporttámogatási javaslattétel a többi sportköztestület szakmai autonómiáját és gazdálkodási önállóságát nem sérti, a MOB a köztestületek javaslatával összefüggésben koordináló feladatokat lát el.

A törvény január elsején lép hatályba, majd harmincegy nap elteltével hatályát veszti. Átmeneti rendelkezésként azt tartalmazza, hogy a sportköztestületeknek tíz napon belül kell megtenniük támogatási javaslatukat a MOB-nak, amely a törvény hatálybalépésétől számított tizenöt napon belül teszi meg egységes javaslatát. Az indoklás szerint ez garantálja, hogy a londoni olimpiát megelőző utolsó felkészülési évben a sportcélú állami támogatásokról 2011. január közepére egyeztetett – nem kormányzati – javaslat szülessen.

SOSZ – AGGODALOM A TÁMOGATÁS ELVONÁSA MIATT

A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) szerint veszélybe kerülhet a működése azzal, hogy a Parlament "a költségvetési előirányzat többszöri módosítása után" 2011-re elvonta a 3,5 millió forintos éves támogatását.

 

A SOSZ az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében arról ad tájékoztatást, hogy „megdöbbenéssel és mély aggodalommal” fogadta a hírt, egyben emlékeztet rá, hogy a támogatást a szövetség a működési költségei fedezésére fordította. A kommünikében az is olvasható, hogy „az utolsó pillanatban megtörtént módosítást »forrásteremtéssel« indokolta az előterjesztő, ami azért érthetetlen, mert az illetékes minisztérium örömmel számolt be a sportra fordítható források növekedéséről”.

 

A SOSZ ugyanakkor bízik abban, hogy „a kormányzati forráselosztási rendszer átalakítása nem fogja az olimpia előtti évben indokolatlanul megnehezíteni a sportolók felkészülését, az egyesületek és szövetségek működését”, továbbá reméli, hogy „a kormány jövőben is számít a több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező ernyőszervezetnek, a Sportegyesületek Országos Szövetségének véleményére, szakmai munkájára, és az ehhez szükséges minimális forrásokat biztosítani is fogja”.

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
5 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
5 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
6 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik