Gyász: BK-meccs napján halt meg a 42 éves edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.17. 11:18
null
Legendás alakját veszítette el a Munster (Fotó: skysports.com)
Gyászolnak a rögbisek: 42 évesen elhunyt Anthony Foley, az ír Munster vezetőedzője. Csapata már Párizsban tartózkodott, ahol készült a vasárnapi, Racing 92 elleni Bajnokok Kupája-mérkőzésre. A szakember a szállodában hunyt el, váratlan halálának okáról egyelőre nem adtak tájékoztatást. A találkozót elhalasztották.

 

Foley igazi rögbis családból származott: édesapja és nővére is rögbis volt. Anthony Foley 1994 októberében mutatkozott be a Munsterben, és az öltözőben ugyanazon a helyen ült, ahol korábban az édesapja. A nemzetközi mezőnyben is meghatározónak számító együttesben 201 alkalommal lépett pályára, 62-szeres ír válogatottként vonult vissza. 2011-ben az edzői stáb tagjaként segítette a klubot, a 2014-es idénytől már ő volt a vezetőedző.

Az első forduló mérkőzései közül kiemelkedik a címvédő Saracens (angol) touloni fellépése, amelyet nyolc ponttal (31–23) nyert meg. A Glasgow Warriors (skót) kiadós verésben részesítette az egyik angol kirakatcsapatot, a Leicester Tigert (42–13), amelynek így nagyon kell kaparnia a folytatásban a továbbjutásért. A Wasps (angol) alaposan megszórta az olasz Zebrét (82–14), amely ezen a szinten csekély játékerőt képvisel, de azért tucatnyi célt nem szokott kapni.

RÖGBI BAJNOKOK KUPÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
1. CSOPORT

Glasgow Warriors (skót)–Leicester Tigers (angol) 42–13
Racing 92 (francia)–Munster (ír) – elhalasztva

2. CSOPORT
Wasps (angol)–Zebre (olasz) 82–14
Connacht (ír)–Toulouse (francia) 23–21

3. CSOPORT
Scarlets (walesi)–Sale Sharks (angol) 28–11
Toulon (francia)–Saracens (angol) 23–31

4. CSOPORT
Northampton Saints (angol)–Montpellier (francia) 16–14
Leinster (ír)–Castres (francia) 33–15

5. CSOPORT
Exeter Chiefs (angol)–Clermont (francia) 8–35
Bordeaux-Begles (francia)–Ulster (ír) 28–13

CHALLENGE-KUPA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
1. CSOPORT

Benetton Treviso (olasz)–La Rochelle (francia) 10–41
Bayonne (francia)–Gloucester (angol) 27–47

2. CSOPORT
Ospreys (walesi)–Newcastle Falcons (angol) 45–0
Grenoble (francia)–Lyon (francia) 13–39

3. CSOPORT
Newport Gwent Dragons (walesi)–Brive (francia) 37–16
Jenyiszej (orosz)–Worcester Warriors (angol) 19–12

4. CSOPORT
Bristol (angol)–Cardiff Blues (walesi) 20–33
SP Pau (francia)–Bath (angol) 22–25

5. CSOPORT
Timisoara Saracens (romániai)–Edinburgh (skót) 17–59
Harlequins (angol)–SF Paris (francia) 43–21

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 19:46

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
2026.05.23. 12:01

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
2026.05.22. 18:41

Gyász: elhunyt a római olimpiai nehézsúlyú ökölvívóbajnoka

Ökölvívás
2026.05.22. 16:08

Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

Egyéb autó-motor
2026.05.22. 09:59

Gyász: elhunyt Scherer Péter színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
2026.05.19. 16:20

Újabb gyász a NBA-ben: 47 évesen meghalt Jason Collins

Amerikai sportok
2026.05.13. 08:50

Gyász: 29 évesen elhunyt a Memphis Grizzlies játékosa, Brandon Clarke

Amerikai sportok
2026.05.12. 20:48
Ezek is érdekelhetik