A Cuneo együttese még szettet sem tudott nyerni Cannes-ban

Vágólapra másolva!
2007.12.17. 09:52
Az olasz férfibajnokság élvonalában (A1 Liga) listavezető Bre Banca Lannutti Cuneo csapata meglepően simán, 3:0-ra kikapott Franciaországban, az AS Cannes otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában. A címvédő VfB Friedrichshafen is vesztett, a német csapat a Dinamo-Tattransgaz Kazany otthonában kapott ki 3:2-re.

Két nemzetközi csapat találkozott egymással francia és olasz zászló alatt az egyik leghíresebb franciaországi tengerparti városban, a filmfesztiváljáról, és a női röplabdacsapatáról híres Cannesban. A hazaiak keretében lett, bosnyák, finn, osztrák, holland, puerto ricói és francia játékosok szerepelnek, a vendégcsapatot brazil, kubai, belga és olasz röplabdázók erősítik.

Az érdeklődésre nem lehetett panasz, hiszen 2100 néző figyelte a jó hangulatú, színvonalas, izgalmas összecsapást. Keveset hibáztak a csapatok, mindkét gárda játékosai remekeltek nyitásfogadásban, és a támadás-befejezések is hatékonyak voltak. Az olaszok két emberre koncentráltak a szerváknál, hiszen csak a csapatkapitányt, a holland Jeroen Trommelt, valamint a szombathelyi olimpiai előselejtező-tornáról a magyar szurkolók számára is ismerős finn Olli Kunnarit nyitották. Mindketten állták a sarat, Trommel 26 labdát kapott, 81 százalékát tökéletesen továbbította, Kunnarira huszonnégyszer nyitottak, kettőt rontott, de az 54 százalékát tökéletesen játszotta be a feladónak.

Érdekesség, hogy a francia együttes liberójának, a válogatottból jól ismert Jean-Francois Exigának mindössze kilenc nyitást kellett (volna) megszelídíteni, ám kétszer hibázott, s csak a 33 százalékát tudta tökéletesen továbbítani. Trommel és Kunnari tehát a szervafogadással volt elfoglalva, így támadásban eléggé egyemberes volt a házigazda. A lett Gundars Celitans mindenképpen dicséretet érdemel, hiszen megoldotta a feladatot, három játszma alatt 31 labdából 22 pontot szerzett támadásból, ez 71 százalékos hatékonyság, ehhez jött még három ásznyitás és két blokkpont, így összesen 27 egységgel zárta a találkozót, a nyert és vesztett pontok mutatóját pedig 18 egységgel.

A francia csapat jobban nyitott, illetve az olaszok gyengébben fogadtak. A Cuneo belga csapatkapitánya, 28 labdát kapott a túloldalról, hármat elrontott, s csak az 57 százalékát tudta tökéletesen továbbítani a feladónak. A liberó is sebezhető volt, Daniele Vergnaghi 24 labdából négyet elhibázott, összesen 54 százalékot tudott tökéletesen továbbítani. A Lengyelországban született, de immár olasz állampolgársággal rendelkező Michal Laskóra várt a pontgyártás feladata. Ő megtett mindent, amit lehetett, de ez nem volt elég, mert kevés labdát kapott. 22 lehetőségből tizenötöt pontra váltott, ez 68 százalékos hatékonyság, de hiányoztak az extrák, egyetlen ászt sem szervált, és a sáncmunkájával sem szerzett pontot.

Egységesebben, taktikusabban röplabdázott a Cannes, így három játszmában nyert az olasz bajnokságban kilenc győzelemmel és egy vereséggel listavezető Cuneo ellen.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ

A-csoport:
Iraklisz Szaloniki (görög)–Jihostroj Ceske Budejovice (cseh) 3:0 (20, 23, 21),AS Cannes (francia)–Bre Banca Lannutti Cuneo (olasz) 3:0 (19, 25, 29).
Az állás: 1. AS Cannes 6 pont, 2. Bre Banca Lannutti Cuneo 5, 3. Iraklisz Szaloniki 4, 4. Jihostroj Ceske Budejovice 3
B-csoport:
PGE SKRA Belchatow (lengyel)–NIS Vojvodina Novi Sad (szerb) 3:0 (19, 15, 16), Buducsnoszt Podgoricka Banka (montenegrói)–Panathinaikosz Athén (görög) 1:3 (–18, –18, 22, –19).
Az állás: 1. Panathinaikosz Athén 6 pont, 2. PGE SKRA Belchatow 5, 3. Buducsnoszt Podgoricka Banka 4, 4. NIS Vojvodina Novi Sad 3
C-csoport:
Dinamo-Tattransgaz Kazany (orosz)–VfB Friedrichshafen (német) 3:2 (22, –23, –24, 22, 9), Unicaja Arukasur Almeria (spanyol)–Olympiakosz Pireusz (görög) 1:3 (–14, –21, 19, –24).
Az állás: 1. Dinamo-Tattransgaz Kazany 6 pont, 2. VfB Friedrichshafen 5, 3. Olympiakosz Pireusz 4, 4. Unicaja Arukasur Almeria 3
D-csoport:
Aon hotVolleys Wien (osztrák)–Portol Drac Palma Mallorca (spanyol) 0:3 (–22, –19, –21), Arkas Izmir–Copra Piacenza (olasz) 0:3 (–19, –21, –22).
Az állás: 1. Copra Piacenza 6 pont, 2. Portol Drac Palma Mallorca 5, 3. Arkas Izmir 4, 4 Aon hotVolleys Wien 3
E-csoport:
Sisley Treviso (olasz)–Knack Randstad Roeselare (belga) 3:0 (18, 25, 21), Piet Zoomers Apeldoorn (holland)–Jastrzebski Wegiel (lengyel) 1:3 (–17, 19, –23, –23).
Az állás: 1. Sisley Treviso 6 pont, 2. Knack Randstad Roeselare 5, 3. Jastrzebski Wegiel 4, 4. Piet Zoomers Apeldoorn 3
F-csoport:
ACH Volley Bled (szlovén)–Paris Volley (francia) 3:2 (21, –23, 20, –18, 13), Noliko Maaseik (belga)–Dinamo Moszkva (orosz) 0:3 (–20, –23, –22).
Az állás: 1. Dinamo Moszkva 6 pont, 2. ACH Volley Bled 5, 3. Noliko Maaseik 4, 4. Paris Volley 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik