PSG: Nem a Real Madrid volt a legjobb az idényben – Messi

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 23:24
null
Lionel Messin mély sebeket ejtett a Madridban elszenvedett vereség (Fotó: AFP)
Lionel Messi, az argentin labdarúgó-válogatott sztárja az Olaszország elleni szerdai Finalissima-mérkőzés előtt terjedelmes interjút adott a TyC Sportsnak, s ebben beszélt többek között a Paris Saint-Germainnél eltöltött első idényéről, a Real Madrid Bajnokok Ligája-címéről, valamint Karim Benzemáról is.

 

Az argentin kiválóság elmondta, nem ment olyan könnyen a beilleszkedése Párizsban, mint ahogyan azt sokan elvárták volna tőle, kisebb sérülések és a koronavírusos megbetegedése is nehezítette abban, hogy felvegye a ritmust és megismerje a csapattársait, valamint a PSG játékrendszerét, de biztos benne, hogy a következő idénye sokkal jobban sikerül majd.

A Paris Saint-Germain szezonjának legkellemetlenebb pillanata az volt, amikor 2–0-s összesített előnyről alulmaradt a Real Madriddal szemben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A spanyol sztárklub meg sem állt a végső győzelemig, a Chelsea-t és a Manchester Cityt is kiejtette, majd a döntőben a Liverpoolt is legyőzte, Messi szerint azonban még így sem egyértelmű, hogy jelenleg a Real Madrid Európa legerősebb csapata.

„A Real elleni párharc megsemmisített bennünket. Nemcsak engem, hanem általánosságban az egész csapatot. Nagyon meg akartuk nyerni a Bajnokok Ligáját, de nem mindig a jobb vagy a legjobb csapat győz. Anélkül, hogy elvitatnám az érdemeit, a Real Madrid nem volt a legjobb ebben az idényben” – véli Messi.

Az argentin sztárt – Neymarral együtt – épp a Real Madrid elleni párharc visszavágója utáni első hazai bajnokin fütyülte ki a PSG közönsége, ami értelemszerűen nem esett jól neki.

„Akár egyetértek vele, akár nem, érthető volt a szurkolók haragja. Barcelonában sosem történt velem hasonló, új helyzet volt ez nekem. Nem örültem neki, hogy a családomnak végig kellett ezt hallgatnia. A gyerekek nem mondtak semmit a füttykoncertről, nem kérdezősködtek róla, de tudom, hogy kavarogtak bennük érzések” – mondta Messi, aki szerint nem lehet vitás, hogy idén kinek kell megkapnia az Aranylabdát.

„Benzemának szenzációs idénye volt, és minden meccsen fontos szerepet játszott a Bajnokok Ligája megnyerésében. Nincs kétségem afelől, hogy ő fog nyerni” – felelte határozottan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik