BL-selejtező: hivatalos, ebből a négy csapatból kaphat ellenfelet az FTC

K. T. I.K. T. I.
2021.07.19. 11:00
null
A Steven Gerrard vezette Rangers is a „kalapban” (Fotó: AFP)
Akár a Steven Gerrard vezette Rangers is Budapestre látogathat, amennyiben a Ferencváros sikerrel veszi a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. körét. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapja alapján a skót sztárcsapat az egyike azon négy klubnak, amelyek közül kikerülne a zöld-fehérek ellenfele a 3. fordulóra.

Amint arról korábban beszámoltunk, hétfőn 12 órától tartják a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását, kiderül, melyik együttessel találkozhat a Ferencváros, ha megnyeri a litván bajnok Zalgiris elleni párharcot.

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjára felkerült információk pedig megerősítették a vasárnapi sajtóhíreket: a zöld-fehérek nem számítanak kiemeltnek, és a cseh Slavia Prahával, a Steven Gerrard menedzser vezette skót Rangersszel vagy a Kajrat Almati–Crvena zvezda kazah–szerb párharc győztesével kerülhetnek össze a 2. fordulós siker esetén.

A selejtező 3. fordulójának első mérkőzéseit augusztus 3-án és 4-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. Ha a Ferencváros kiesik a Zalgirisszel szemben, úgy az Európa-liga-selejtezőben folytatja.

Az UEFAközleményeszerint a BL-, az El- és az Ekl-selejtezőben sem lehetnek majd jelen a stadionokban vendégszurkolók. A döntést a csoportkörök megkezdése előtt felülvizsgálja majd az európai szövetség.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
FERENCVÁROS (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Dinamo Zagreb (horvát)–Omonia Nicosia (ciprusi)
Slovan Bratislava (szlovák)–Young Boys (svájci)
Legia Warszawa (lengyel)–Flora Tallinn (észt)
Alaskert (örmény)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Neftci (azeri)
Kajrat Almati (kazah)–Crvena zvezda (szerb)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)
Malmö FF (svéd)–HJK (finn)
Mura (szlovén)–Ludogorec (bolgár)
NEM BAJNOKI ÁG

Rapid Wien (osztrák)–Sparta Praha (cseh)
Celtic (skót)–Midtjylland (dán)
PSV (holland)–Galatasaray (török)

KULCSDÁTUMOK

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja:július 19.
Játéknapok:augusztus 3–4. és 10.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
augusztus 2.
Játéknapok:augusztus 17–18. és 24–25.

A csoportkör sorsolását augusztus 26-án rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 14.

 

Legfrissebb hírek

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
32 perce

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
1 órája

A Fradi-tábor már úton a San Siróba – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
3 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
5 órája

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
6 órája

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
6 órája

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
19 órája

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
21 órája