BL: Nem ezen a mérkőzésen estünk ki, hanem az előzőn – Neuer

CS. M.CS. M.
2021.04.14. 00:07
null
Neuer szerint az első meccsen úszott el a továbbjutás a Bayern München számára (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Paris Saint-Germain 1–0-ra kikapott a Bayern Münchentől a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján Párizsban, de 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal így is továbbjutott, és ott van a legjobb négy között. A müncheniek csalódottan nyilatkoztak a mérkőzést követően, de kiemelték, hogy nem ezen a meccsen bukták el a továbbjutást, hanem az első találkozón, Münchenben. Neymar boldog, hogy csapata ott van az elődöntőben, de még többet szeretnének elérni.

„Hatalmas dicséret illeti a csapatom, annak ellenére is, hogy nem tudtuk kiharcolni a továbbjutást. Az első meccsen kellett volna jobb eredményt elérnünk, hiszen megvoltak hozzá a lehetőségeink, de ma is jól játszottunk. Alapesetben sokkal kíméletlenebbek vagyunk a támadóharmadban, ezúttal azonban nem tudtuk bevinni a végső ütést. Láttuk, hogy mennyire veszélyes, jó csapat a PSG, megérdemli a gratulációt” – nyilatkozta a mérkőzés után Hansi Flick, a BL-címvédő bajorok vezetőedzője.

Ezt követően Manuel Neuer, a müncheniek klasszis kapusa is külön kiemelte, hogy az első mérkőzésen úszott el a továbbjutás a csapata számára.

„Nem ezen a mérkőzésen estünk ki, Münchenben kellett volna jobb eredményt elérnünk. Frusztráló, hiszen rengeteg lehetőséget puskáztunk el akkor is és most is. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk” – mondta a német válogatott kapus.

A párizsiak a csapatmunkát és az összpontosítást tartják a siker fő okának.

„Nagyon boldog vagyok. Csapatként tudtunk küzdeni, ez a legfontosabb, így ki tudtuk ejteni a Bajnokok Ligája-címvédőt a negyeddöntőben. Ugyan rengeteg helyzetet hagytunk ki ezen a mérkőzésen, de így is meglett a továbbjutás. Ott vagyunk az elődöntőben, de ezzel még nem értük el a céljainkat, merünk nagyobbat álmodni" – nyilatkozta a lefújást követően a meccs legjobbjának választott Neymar, aki az első félidőben kétszer is eltalálta a kapufát.

„Keményebben dolgoztunk mint valaha, s ennek meglett az eredménye. Azt hiszem, hogy megérdemelten jutottunk tovább, hiszen rengeteget dolgoztunk, fegyelmezettek maradtunk és a lefújásig összpontosítottunk" – ezt már a párizsiak argentin támadója, Ángel Di María mondta a meccset követően a L'Épique-nek.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–1 (0–1)
Párizs,
Parc des Princes, zárt kapuk mögött. Vezette: Orsato (olasz)
PSG:
Navas – Dagba, Danilo Pereira, Kimpembe, Abdou Diallo (Bakker, 58.) – Paredes, Gueye – Di María (A. Herrera, 88.), Neymar, Draxler (M. Kean, 72.) – Mbappé.Vezetőedző:Mauricio Pochettino
BAYERN MÜNCHEN:Neuer – Pavard, J. Boateng, L. Hernández, A. Davies (Musiala, 71.) – Alaba, Kimmich – L. Sané, Th. Müller, Coman – Choupo-Moting (Javi Martínez, 85.).Vezetőedző:Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Choupo-Moting (40.)

Továbbjutott:aParis Saint-Germain, 3–3-asösszesítéssel, idegenben szerzett több góllal

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat!

 


 

 

Legfrissebb hírek

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
12 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13