BL: a négy hiányzóból csak ketten térnek vissza a Qarabagba a Fradi ellen

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.08.08. 19:21
null
Qurban Qurbanovnak nagyon tetszik Budapest és a Groupama Aréna (Fotó: Szabó Miklós)
Kedd este 20 órától rendezik meg a Ferencváros–Qarabag párharc visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. Az FTC után az azeri csapat is megtartotta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóját.

A Qarabag vezetőedzője, Qurban Qurbanov mielőtt rátért volna a mérkőzésre, először Budapestet dicsérte.

„Azzal szeretném kezdeni, hogy ilyen gyönyörű városban nagyon rég jártam és egy ilyen stadionban mindkét csapatnak öröm lesz játszani. Szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, amire büszkék lehetünk. Tudom, hogy nagyon erős csapat az ellenfelünk, de hiszünk magunkban. A Ferencvárosnak a védelme, a középpályája és a támadósora is erős. Minden egyes játékosa nagyon tehetséges, nagy öröm egy ilyen csapat ellen játszani.”

Az egyik azerbajdzsáni újságíró felvetette neki, hogy a visszavágókon általában jobban szerepelnek (ez egyébként a Ferencvárosra is jellemző ebben az évadban), várható-e ez most is?

„A második meccseken már jobban ismerjük az ellenfelet, több a tapasztalatunk. De ez nem jelenti azt, hogy a Ferencváros nem elemez ugyanígy minket, ők is határozottan készülnek, úgyhogy minden kis apró részletre oda kell majd figyelnünk a pályán. Nagyon várom már a mérkőzést.”

Megkérdezték a szakembert, mekkora javulást vár attól, hogy két eltiltott játékosa, Kady és Richard Almeyda a visszavágón már pályára léphet.

„Örülünk, hogy visszatérnek, ugyanakkor a két sérült játékosunk, Kevin Medina és Maksim Medvedev továbbra sem áll rendelkezésünkre, emiatt megint lehetnek nehézségeink. De ilyen a futball.”

A Ferencváros sajtótájékoztatójáról IDE kattintva olvashat.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Augusztus 9., kedd
20.00: Ferencváros–Qarabag (azeri) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen
Qarabag (azeri)–FERENCVÁROS 1–1

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
8 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
15 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
18 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
19 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
2026.11.06. 17:38