Ifi BL: törölték az idényt, nem játszhat az FTC és a Győr

K. Zs.K. Zs.
2021.02.17. 17:41
null
A 2020-as győztes, a Real Madrid ünnepel – ilyesmi az idén nem lesz (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a koronavírus-járvány miatt, a játékosok egészségének védelme érdekében törölte az ifjúsági Bajnokok Ligája (UEFA Youth League) 2020–2021-es idényét – derült ki az UEFA hivatalos honlapján szerdán megjelent közleményből.

 

Mint ismert, két magyar csapat vett volna részt ebben a kiírásban: a Bajnokok Ligája-ágon érdekelt (az első csapat BL-csoportkörös szereplése révén) Ferencváros a Lokomotiv Moszkva vendége lett volna, míg a bajnoki ágon az ETO FC Győr az Apoloniával mérkőzött volna meg Albániában a legjobb 32 közé jutásért.

A szerdán nyilvánosságra hozott határozatban az UEFA végrehajtó bizottsága emlékeztet: az idény rajtját ősszel kénytelenek voltak elhalasztani, de az európai járványhelyzet azóta sem javult, a szigorú korlátozások következtében a klubok utazásszervezési nehézségekkel szembesültek. Az idény törlésének legfőbb oka ezzel együtt az, hogy ne tegyék ki fokozott fertőzésveszélynek a fiatal labdarúgókat.

A mostani kiírásban nem rendeztek volna csoportkört. A 64 csapat egymeccses párharcot vívott volna a legjobb 32 közé jutásért.

A 2013 óta íródó torna történetében ez lett volna az első olyan idény, amelyikben két magyar klub érdekelt. Az FTC és az ETO egyaránt újonc lett volna a hivatalosan UEFA Ifjúsági Liga néven futó mérkőzéssorozatban.

Legfrissebb hírek

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
8 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
17 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
23 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11