Kép: hogy került PSG-logó a Manchester United mezére?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.08. 17:14
Mint ismert, a Manchester United idegenben 3–1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel továbbjutott a negyeddöntőbe. Ole Gunnar Solskjaer a sérülések és eltiltások miatt nyolc saját nevelésű rutintalan fiatallal a keretben érkezett Párizsba. Úgy tűnik, erre az MU felszerelésért felelős munkatársai sem voltak felkészülve…

A norvég szakember nem túlságosan meglepő módon mélyvízbe is dobott két fiatalt a párizsi estén – egyik becserélt labdarúgója a 17 éves Mason Greenwood , akinek pénteken már az iskolában volt jelenése.Mason Greenwood , akinek pénteken már az iskolában volt jelenése.

A „vörös ördögök” felszereléséért felelős embereit váratlanul érhette az új játékosok megjelenése, ahogy azt Greenwood mezén is látjuk: a nevet és a számot néhány órával a kezdő sípszó előtt a PSG technológiájának segítségével varázsolták a dresszre. Ami azzal járt, hogy a francia klub logója is rákerült a felsőrészre… Ráadásul – bár ez kevésbé feltűnő, de – a Unitednél használatos betűtípustól némiképp eltérőt alkalmaztak.

 

The Peoples Person on Twitter

On Wednesday, Mason Greenwood had to use numbers from PSG's official shop for the back of his shirt


Lukaku meze ugyanezen a mérkőzésen (Fotó: AFP)
Lukaku meze ugyanezen a mérkőzésen (Fotó: AFP)

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol) 1–3 (1–2)
Párizs,
Parc des Princes, 47 441 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén)
PSG: Buffon – Kehrer (Meunier, 70.), Th. Silva, Kimpembe – D. Alves (Cavani, 95.), Verratti, Marquinhos, Draxler (Leandro Paredes, 70.), Bernat – Mbappé, Di María. Vezetőedző: Thomas Tuchel
MAN. UNITED: De Gea – Bailly (Dalot, 36.), Smalling, Lindelöf – A. Young (Greenwood, 87.), A. Pereira (Chong, 80.), McTominay, Fred, Shaw – R. Lukaku, Rashford. Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző: Bernat (12.), ill. R. Lukaku (2., 30.), Rashford (94. – tizenegyesből)
Továbbjutott: a Manchester United, 3–3-as összesítéssel, több idegenben szerzett góllal

 

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
9 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
10 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04