BL: „A Barcánál azt mondták, ejtsük ki a Real Madridot”

2019.03.05. 14:33
null
Frenkie de Jong (jobbra) elmondta, mit kértek tőle a Barcánál a Real Madrid elleni párharc előtt (<strong>Fotó:</strong> AFP)
Frenkie de Jong, az Ajax középpályása azt mondta, következő klubjának, az FC Barcelonának a képviselői azt kérték tőle, hogy igyekezzenek kiejteni a katalánok ősi riválisát, a címvédő és sorozatban háromszoros győztes Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A 21 éves holland válogatott futballista januárban egyezett meg az FC Barcelonával, amely 75 millió eurót (23.9 milliárd forintot) fizet érte az Ajaxnak, s amelyhez a nyártól öt évre, 2024-ig csatlakozik.

Solari, Mourinho és Julia Roberts a téma a Real–Ajax előtt

„Beszéltem velük a BL-párharcról, amikor aláírtam a szerződésemet, és azt mondták, próbáljuk meg kiütni a Realt, mert az számukra is nagyon jó lenne” – nyilatkozta De Jong a De Telegraaf holland napilapban.

A játékos hozzátette, bátran kell futballozniuk kedden (ma) este a Santiago Bérnabeu Stadionban, miután az első találkozón saját közönségük előtt 2–1-re kikaptak a királyi gárdától.

„Támadnunk kell, nyomás alatt kell őket tartanunk, és ha a csapat minden tagja kiveszi a részét ebből, akkor meglepetést okozhatunk” – jelentette ki De Jong.

A Realban nem léphet pályára a sárga lapjai miatt eltiltott csapatkapitány, Sergio Ramos, akinek hiányában a szakértők szerint még sebezhetőbbé válik a madridiak mostanában amúgy sem acélos védelme.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
Real Madrid (spanyol)–Ajax (holland) (Tv:M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 2–1
21.00:Borussia Dortmund (német)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv:Spíler2)
Az első mérkőzésen: 0–3

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
6 órája

Gudelj távoli bombája egy pontot ért a Getafének Romániában, pirotechnika miatt félbeszakadt meccsen kapott ki az Ajax

Konferencialiga
2026.10.15. 21:00

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
2026.10.15. 11:45

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34