Ötödik hely a csapat Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2010.06.20. 21:59
null
Kiss Dániel országos csúccsal zárta a napot (Fotó: Szabó Miklós)
Szombathoz hasonlóan vasárnap is magyar győzelemmel indult az atlétikai csapat Európa-bajnokság első osztályának Puskás Stadionban zajló versenye: Orbán Éva megnyerte a női kalapácsvetést. A folytatás is jól sikerült, Kiss Dániel országos csúccsal nyert 110 gáton, első lett a 4x400-as váltó, míg Papp Krisztina és Kővágó Zoltán második helyet szerzett. A válogatott így az ötödik helyen zárta a 12 országot felvonultató viadalt.

Orbán Éva kiváló, 69.73 méteres eredménnyel lett első, és ezzel 12 pontot szerzett a napot a pontverseny hatodik helyéről kezdő magyar válogatottnak. Orbán remek formában versenyzett, egyéni csúcsától mindössze 45 cm-rel maradt el.

Orbán után Papp Krisztina második lett 1500 méteren, míg Kiss Dániel 13.32 másodperces országos csúccsal nyerte meg a 110 méteres gátfutást.

Az idei fedett pályás világbajnokságon döntős Kiss remekül kapta el a rajtot, végig vezetve, magabiztosan diadalmaskodott, és átadta a múltnak saját, tavaly elért 13.34 másodperces rekordját.

„A tegnapi edzésen kissé éreztem a közelítőizmomat, talán ezért is figyeltem jobban a technikámra, és a tréningen könnyítettem egy kicsit, ezek is segítettek, hogy ilyen jó eredményt érjek el – nyilatkozott a célba érés után Kiss Dániel. – Az Eb-vel kapcsolatban nem akarok jósolni, csak szeretnék nagyon gyorsan futni.”

A mieink női súlylökésben Márton Anita révén értek el újabb dobogós helyezést, aki 17.19 méterrel harmadik lett.

Kővágó Zoltán 66.64 méterrel a második helyen végzett diszkoszvetésben, a válogatott pedig a 4x400-as férfi váltó sikerének köszönhetően végül az ötödik helyen zárta a versenyt.

Az olimpiai ezüstérmes Kővágó az utolsó, azaz a negyedik sorozatig az élen állt, a pekingi aranyérmes észt Gerd Kanter azonban ekkor, esélyeshez méltóan 68.76 méterrel az élre ugrott, és megszerezte a győzelmet. Kővágónak még volt esélye javítani, ám a már feltámadó viharos szélben ez nem sikerült.

A csapat az utolsó szám, a férfi 4x400-as váltó előtt a hollandok mögött a hatodik helyen állt. A két együttes egy futamba került, ahol két körön át a magyarok vezettek, az utolsó váltásnál azonban már a hollandok jelentős előnyre tettek szert. Deák-Nagy Marcell azonban nagyszerű hajrával az első helyre hozta be a csapatot, ami azt is jelentette, hogy a válogatott az ötödik helyen zárta a 12 országot felvonultató viadalt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik