Videó: Casemiro kiállítása után az Old Trafford közönségét hergelte a Pool-szurkoló játékos

B. D. K.B. D. K.
2023.02.06. 11:21
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United 2–1-re legyőzte a Crystal Palace-t az Old Traffordon az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulójának szombati játéknapján. A második félidőben egy kisebb csetepaté után Casemiro a kiállítás sorsára jutott, a sértett, Will Hughes pedig üdvözölte a játékvezető ítéletét.

Casemiro piros lapja miatt izgalmas lett a hajrá, a „vörös ördögök” foggal-körömmel őrizték a vezetésüket, és végül otthon tartották mindhárom pontot. A brazil klasszist Will Hughesról állították ki, aki az MU tizenegyesét hozta össze az első percekben, és aki kiskora óta Liverpool-szurkoló. A hatos szám, amit mutatott, minden bizonnyal a „vörösök” Bajnokok Ligája-trófeáit jelképezte, és aligha a Liverpool és az MU tabellán elfoglalt pozíciójának különbségét (tíz és négy), ami a kezdőrúgás előtt volt hat.


Erik ten Hag szerint játékosa csak eltartotta az ellenfelet, és nem akarta bántani.


Mindenesetre több szögből is látni, hogy Casemiro és Hughes között nem volt harag, egymásra is mosolyogtak.


ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK

Nottingham Forest–Leeds United 1–0 (Br. Johnson 14.)
Tottenham Hotspur–Manchester City 1–0 (Kane 15.)
Kiállítva: Romero (87., Spurs)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Everton–Arsenal 1–0 (Tarkowski 60.)
Aston Villa–Leicester City 2–4 (Watkins 9., Souttar 32. – öngól, ill. Maddison 12., Iheanacho 41., Tete 45+2., Praet 79.)
Brentford–Southampton 3–0 (Mee 41., Mbeumo 44., M. Jensen 80.)
Brighton–Bournemouth 1–0 (Mitoma 87.)
Manchester United–Crystal Palace 2–1 (B. Fernandes 7. – tizenegyesből, Rashford 62., ill. Schlupp 76.)
Kiállítva: Casemiro (70., MU)
Wolverhampton–Liverpool 3–0 (Matip 5. – öngól, Dawson 12., R. Neves 72.)

Newcastle United–West Ham United 1–1
(C. Wilson 3., ill. Paquetá 32.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Chelsea–Fulham 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 20 16 2 2 45–17 +28 50
2. Manchester City 21 14 3 4 53–21 +32 45
3. Manchester United 21 13 3 5 34–26 +8 42
4. Newcastle 21 10 10 1 34–12 +22 40
5. Tottenham 22 12 3 7 41–31 +10 39
6. Brighton & Hove Albion 20 10 4 6 38–27 +11 34
7. Brentford 21 8 9 4 35–28 +7 33
8. Fulham 22 9 5 8 32–30 +2 32
9. Chelsea 21 8 6 7 22–21 +1 30
10. Liverpool 20 8 5 7 34–28 +6 29
11. Aston Villa 21 8 4 9 25–31 –6 28
12. Crystal Palace 21 6 6 9 19–29 –10 24
13. Nottingham Forest 21 6 6 9 17–35 –18 24
14. Leicester City 21 6 3 12 32–37 –5 21
15. Wolverhampton 21 5 5 11 15–30 –15 20
16. West Ham 21 5 4 12 18–26 –8 19
17. Leeds United 20 4 6 10 26–34 –8 18
18. Everton 21 4 6 11 16–28 –12 18
19. Bournemouth 21 4 5 12 19–43 –24 17
20. Southampton 21 4 3 14 17–38 –21 15
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
13 órája

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
23 órája

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
Tegnap, 8:55

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42
Ezek is érdekelhetik