Újra Chelsea-MU - a botránymeccs után 3 nappal

Vágólapra másolva!
2012.10.31. 16:20
null
Remélhetőleg ma nem a játékvezetőé lesz a főszerep (Fotó: Action Images)
Mark Clattenburg többször is hibázott a hétvégi Chelsea–Manchester United bajnokin, ráadásul a Chelsea feljelentette a szövetségnél, rasszizmussal vádolja. Az eset beárnyékolja a két együttes szerdai Ligakupa-mérkőzését.

Hiába a szép csel, a megmosolyogtató gólöröm, esetleg az elképesztő kapusteljesítmény, néhány nap múltán feledésbe merül. Érthetően, mivel a felgyorsult világban egymást érik a mérkőzések, az embernek – legyen játékos, edző, szurkoló – szinte ideje sincs átgondolni, mi történt a legutóbbi találkozón, már készül is a következőre. De nemcsak a pozitív élmények vesznek a homályba, a kudarcok, a rossz döntések, a téves ítéletek is.

Ezúttal azonban ez nincs így. Mark Clattenburg többször is téves döntést hozott vasárnap a Chelsea–Manchester United (2–3) bajnokin. A hazai csapat futballistái számon kérhették a játékvezetőn Fernando Torres kiállítását (műesésért kapta meg második sárga lapját, ám Johnny Evans eltalálta a lábát), és a United győztes gólját (Javier Hernández lesről talált a londoniak kapujába).

Az mondjuk más kérdés, hogy Torres egy csúnya talpalás után már az első félidőben mehetett volna zuhanyozni, illetve, hogy a United nem kapott meg egy tizenegyest David Luiz kezezését követően.

Nem is ez a lényeg, mert Chelsea-győzelem esetén a manchesteriek lennének hangosabbak, ha pedig döntetlennel zárul az összecsapás, akkor két oldalról érkezik az össztűz Mark Clattenburgre. Ezzel együtt normális esetben néhány nappal a mérkőzés után már lecsendesedett volna minden.

A bíró balszerencséjére azonban szerdán ismét a Stamford Bridge-en játszik egymás ellen a két csapat, ezúttal a Ligakupában. Így aztán természetes, hogy továbbra is sokat beszélnek a harminchét esztendős játékvezetőről, és az sem könnyíti meg Mark Clattenburg helyzetét, hogy az FA – miután a Chelsea hivatalosan panaszt tett –, vizsgálja a hétvégi rangadót.

Sokak szerint az akció annak köszönhető, hogy a Chelsea-nél még nem heverték ki, hogy a szövetség négy mérkőzésre eltiltotta a szintén rasszizmussal vádolt John Terryt. Most az FA-n és a rendőrségen a sor, hogy kihallgassa a feleket (három-négy Chelsea-játékos már jelentkezett, hogy tanúskodna), mert a vádak rendkívül súlyosak, a játékvezető karrierje múlhat a döntésen. Az ügy sokáig elhúzódhat, de az biztos, hogy Mark Clattenburg a hétvégén nem vezet bajnoki mérkőzést.

A történtek miatt kevesebb figyelmet kap a szerdai összecsapás, pedig izgalmas mérkőzésre lehet számítani. A Chelsea a legutóbbi két tétmeccsét elvesztette, s minden bizonnyal vissza akar vágni a Manchesternek a hétvégi vereségért. Ráadásul az előző szezonban hazai pályán háromgólos előnyt adott le a United ellen, és hat mérkőzés óta képtelen legyőzni a „vörös ördögöket”.

S mit lehet egy ilyen mérkőzés előtt kívánni?

Hogy a találkozó után a szép cselekről, a gólörömökről és a kapusok bravúrjairól beszéljünk, és ne a játékvezetésről.

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Norwich City–Tottenham Hotspur 20.45
Chelsea–Manchester United 20.45 (Tv: Digi Sport 1)
Liverpool–Swansea City 21.00
ANGOL LIGAKUPA – TEGNAPI EREDMÉNYEK
EMLÉKEZTETŐ – NYOLCADDÖNTŐ
Sunderland–Middlesbrough 0–1
Swindon Town–Aston Villa 2–3
Leeds United–Southampton 3–0
Wigan Athletic–Bradford City 0–0 – 11-esekkel 2–4
Reading–Arsenal 5–7 – h. u.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik