PL: a Leicester nyert, s ideiglenesen feljött a második helyre

Vágólapra másolva!
2021.02.21. 17:01
null
Barkleyék csak nézték Maddison parádés gólját (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójában a Leicester City 2–1-re legyőzte idegenben az Aston Villát.

A vendégek jól kezdték a találkozót, s James Maddison révén már a 19. percben meg is szerezték a vezetést – Harvey Barnes passzolt az angol középpályásnak, aki 17 méterről nagyon okosan és pontosan gurított a kapu bal alsó sarkába (0–1).

Alig négy perc telt el, amikor ismét eredményes volt a Leicester. Jamie Vardy a tizenhatoson belülről tüzelt kapura, Martinez védeni igen, de fogni nem tudta a labdát, amely egyenesen az első gólnál gólpasszt adóBarnes elé került, s ő nem is hibázott (0–2).

A megnyugtató előny után az Aston Villa az első félidőben már nem tudott kapaszkodni, a fordulás után viszont összejött a szépítés. A 48. percben bal oldali beadás után Bertrand Traoré estében lőtt a kapuba (1–2).

Hiába azonban a korai találat a második félidőben, újabb gól már nem esett a meccsen, így a Leicester City begyűjtötte a három pontot. A „rókák” jelenleg három pontra növelték előnyüket a Manchester Uniteddal szemben, Solskjaer csapata azonban visszaveheti a második helyet, amennyiben este legyőzi a Newcastle Unitedet.

A MECCS GÓLJAI

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ

West Ham–Tottenham 2–1 (Antonio 5., Lingard 47., ill. Lucas 64.)
Aston Villa–Leicester City 1–2 (B. Traoré 48., ill. Maddison 19., H. Barnes 23.)
Később
17.30: Arsenal–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
20.00: Manchester United–Newcastle (Tv: Spíler1)
Hétfőn
21.00:
Brighton–Crystal Palace (Tv: Digi Sport2)
Szombaton játszották
Southampton–Chelsea 1–1 (Minamino 33., ill. Mount 54. – 11-esből)
Burnley–West Bromwich Albion 0–0

Liverpool–Everton 0–2
(Richarlison 3., G. Sigurdsson 83. – 11-esből)
Fulham–Sheffield United 1–0 (Lookman 61.)
Pénteken játszották
Wolverhampton–Leeds United 1–0
(Meslier 64. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 24 17 5 2 49–15 +34 56
2. Leicester City 25 15 4 6 44–27 +17 49
3. Manchester United 24 13 7 4 50–31 +19 46
4. West Ham United 25 13 6 6 39–29 +10 45
5. Chelsea 25 12 7 6 41–25 +16 43
6. Liverpool 25 11 7 7 45–34 +11 40
7. Everton 24 12 4 8 37–33 +4 40
8. Aston Villa 23 11 3 9 37–26 +11 36
9. Tottenham 24 10 6 8 37–27 +10 36
10. Arsenal 24 10 4 10 31–25 +6 34
11. Wolverhampton 25 9 6 10 26–32 –6 33
12. Leeds United 24 10 2 12 40–43 –3 32
13. Southampton 24 8 6 10 31–40 –9 30
14. Crystal Palace 24 8 5 11 27–42 –15 29
15. Burnley 25 7 7 11 18–30 –12 28
16. Brighton & Hove Albion 24 5 11 8 25–30 –5 26
17. Newcastle 24 7 4 13 25–40 –15 25
18. Fulham 25 4 10 11 21–32 –11 22
19. West Brom 25 2 8 15 19–55 –36 14
20. Sheffield United 25 3 2 20 15–41 –26 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik