MU: „Eldőlt, 40 millió euróért átigazol a Roma középpályása”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 14:46
null
Kevin Strootman Manchesterbe tart? (Fotó: ACtion Images)
Matteo Materazzi FIFA-licences játékosügynök állítja, eldőlt Kevin Strootman sorsa, az AS Roma holland középpályása a téli átigazolási időszakban csatlakozik a Manchester Unitedhez.

 

A középpályás átigazolása hónapok óta a levegőben lóg. Sajtóhírek szerint már a nyáron szerettek volna Louis van Gaalék lecsapni Strootmanra, ám akkor nem sikerült megegyezniük a Romával, amely mindenképpen meg akarta tartani a hollandot.

Az olasz FIFA-licences játékosügynök beszámolója alapján azonban úgy tűnik, a fővárosiak a fizetésemeléssel sem tudták magukhoz láncolni a középpályást.

„Már csak az aláírások hiányoznak, eldőlt, Kevin Strootman januárban negyvenmillió euróért a Manchester Unitedhez szerződik" – mondta a raisport.rai.it-nek Matteo Materazzi.

A 25-szörös holland válogatott játékos a mostani idényben sérülés miatt mindössze két bajnokin lépett pályára a Serie A-ban. A transfermarkt.de becslése szerint Strootman piaci értéke 22 millió euró körül mozog.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik