Roma: fizetésemeléssel marasztalnák az MU-kiszemeltet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.14. 12:27
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma a hírek szerint új szerződést készül kötni a Manchester United által kiszemelt Kevin Strootmannal.

A középpályás még március 9-én, a Napoli elleni rangadón szenvedett elülső keresztszalag-szakadást, amely miatt kihagyni kényszerült a szezon hátralévő részét, a világbajnokságot, valamint az új idény eddigi részét is, de a héten legalább már edzésbe állhatott.

A római Il Messaggero beszámolója szerint a „farkasok” hamarosan új szerződést köthetnek a korábbi PSV-sztárral, aki ennek következtében egy kis fizetésemeléshez is jutna persze.

A 24 éves középpályás a hírek szerint 1.7 millió eurót keres szezononként, de a Manchester United erőteljes érdeklődése miatt – és a maradás érdekében – ez az összeg feljebb kúszhat. A lap továbbá kitért Strootman visszatérésére is, úgy véli, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv szerint az Atalanta elleni, bergamói találkozón, november 22-én lép először pályára a sérülését követően.a héten legalább már edzésbe állhatott.

A római Il Messaggero beszámolója szerint a „farkasok” hamarosan új szerződést köthetnek a korábbi PSV-sztárral, aki ennek következtében egy kis fizetésemeléshez is jutna persze.

A 24 éves középpályás a hírek szerint 1.7 millió eurót keres szezononként, de a Manchester United erőteljes érdeklődése miatt – és a maradás érdekében – ez az összeg feljebb kúszhat. A lap továbbá kitért Strootman visszatérésére is, úgy véli, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv szerint az Atalanta elleni, bergamói találkozón, november 22-én lép először pályára a sérülését követően.

Legfrissebb hírek

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
11 órája

Liam Rosenior: Rendkívül csalódott vagyok, de nem érzem, hogy nyomás alatt lennék

Angol labdarúgás
2026.04.19. 11:58

Nem játszott jól, de fontos győzelmet aratott a Manchester United a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
2026.04.18. 22:55

„Egyszerűen sokkoló…” – Carrick szerint vigyázni kell, merre halad a futball

Angol labdarúgás
2026.04.14. 07:45

Casemiro fejese kevés volt, Okafor duplájával a Leeds legyőzte a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2026.04.13. 22:55

A Manchester United szlovén sztárja nem játszhat a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2026.03.23. 14:28

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09
Ezek is érdekelhetik