Jude után Jobe Bellingham is Dortmundba igazol – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2025.06.08. 18:03
Jude után Jobe Bellingham is Dortmundba szerződhet (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben rendre jól informált olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint távozik az angol labdarúgó-élvonalba feljutó Sunderlandtől, és a német első osztályban szereplő Borussia Dortmundhoz szerződik Jobe Bellingham.

A 19 éves középpályás hasonló képességekkel rendelkezik, mint a ma már a Real Madridot erősítő bátyja, Jude Bellingham. A Birmingham Citynél pallérozódó Jobe 2023 nyarán, 17 évesen hagyta el nevelőegyesületét, és igazolt a másodosztályú Sunderlandhez, melynek színeiben 90 mérkőzésen 11 gólig és négy gólpasszig jutott, teljesítményével pedig sokat hozzátett ahhoz, hogy a csapat a rájátszásból kiharcolja az élvonalba jutást.

Fabrizio Romano most arról számolt be, hogy Jobe Bellingham 2028-ig érvényes szerződése ellenére távozik a Sunderlandtől, s hasonló utat jár be, mint a bátyja – a Borussia Dortmundhoz igazol. A transzferguru azt is tudni véli, hogy a Ruhr-vidékiek 33 millió eurót adnak a fiatalabb Bellinghamért, ráadásul a Sunderland bizonyos feltételek teljesülése esetén még ötmillió euróban részesülhet, ugyanakkor Jobe Bellingham továbbértékesítése esetén az ár 15 százaléka a Sunderlandet illeti.

 

 

Legfrissebb hírek

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

1. PSG, 2. Arsenal és Sunderland

Foci vb 2026
2026.07.11. 17:45

A PSG után a Sunderland adja a legtöbb, gólszerző játékost

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:49

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26