PL: Haaland visszatért, a Man. City simán nyert Kompanyék ellen

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 22:30
Erling Haaland újra pályára lépett sérülése után (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulójában a Manchester City 3–1-re legyőzte a Burnleyt, a Tottenham 3–2-es sikert aratott a Brentford felett.

 

A Manchester City már a mérkőzés elején elvette a Burnley kedvét – Julián Álvarez a 16. percben közelről fejelt a kapuba, majd hat perccel később Kevin De Bruyne pazar átadásából is betalált. Az i-re a pont a 46. percben került fel: Rodri lőtt a jobb alsó sarokba Phil Foden visszagurításából. A hátralévő időben alig történt valami, a City passzolgatott, a Burnley pedig nyomozta a labdát. A végén a 21 esztendős belga védő, Ameen Al Dakhil legalább szépített, így nem maradt gól nélkül Vincent Kompany együttese.

Jó hír a Man. City szurkolóinak, hogy visszatért sérüléséből Erling Haaland – a norvég csatár bő húsz percet kapott, gólt most nem szerzett. 3–1

A másik 20.30-kor kezdődő összecsapáson a Brentford az első negyedóra végén Neal Maupay szerencsés góljával került előnybe a Tottenham otthonában. A vendégek a félidőig megtartották egygólos vezetésüket, ám a fordulás után minden megváltozott. A 48. és a 49. percben is gólt szerzett a Spurs, előbb Destiny Udogie, majd Brennan Johnson volt eredményes közelről – mindkét gólban nagy szerepet vállalt a német válogatott támadó, Timo Werner. Az 56. percben Richarlison is beköszönt, az észak-londoniak nyolc perc alatt három gólt termeltek.

A második félidő derekán Ivan Toney szépített, de az egyenlítés már nem jött össze a Brentfordnak – a Tottenham 3–2-re nyert.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Manchester City–Burnley 3–1 (J. Álvarez 16., 22., Rodri 46., ill. Al Dakhil 90+3.)
Tottenham Hotspur–Brentford 3–2 (Udogie 48., B. Johnson 49., Richarlison 56., ill. Maupay 15., Toney 67.)
KÉSŐBB
Liverpool–Chelsea 4–1 (Diogo Jota 23., Bradley 39., Szoboszlai 65., L. Díaz 79., ill. Nkunku 71.)

CSÜTÖRTÖK
20.30: West Ham United–Bournemouth
21.15: Wolverhampton–Manchester United (Tv: Spíler1)
KORÁBBAN
Nottingham Forest–Arsenal 1–2 (Awoniyi 89., ill. G. Jesus 65., Saka 72.)
Fulham–Everton 0–0
Luton Town–Brighton 4–0 (Adebayo 1., 42., 56., Ogbene 3.)
Crystal Palace–Sheffield United 3–2 (Eze 17., 27., Olise 67., ill. Brereton Díaz 1., McAtee 20.)
Aston Villa–Newcastle United 1–3 (Watkins 71., ill. F. Schär 32., 36., A. Moreno 52. – öngól)

1. Liverpool22156151–19+32 51 
2. Manchester City21144351–24+27 46 
3. Arsenal22144444–21+23 46 
4. Tottenham22134547–33+14 43 
5. Aston Villa22134544–30+14 43 
6. West Ham21105635–32+3 35 
7. Newcastle221021044–33+11 32 
8. Brighton & Hove Albion2288638–37+1 32 
9. Manchester United21102924–29–5 32 
10. Chelsea2294936–35+1 31 
11. Wolverhampton2185830–31–1 29 
12. Fulham22741128–36–8 25 
13. Bournemouth2074928–39–11 25 
14. Crystal Palace22661025–36–11 24 
15. Brentford21641131–36–5 22 
16. Nottingham Forest22551227–40–13 20 
17. Luton Town21541228–38–10 19 
18. Everton22841024–28–4 18 
19. Burnley22331622–45–23 12 
20. Sheffield United22241619–54–35 10 
Pontlevonások: Everton 10 pont
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik