Arsenal: a cseh válogatott jövője kérdéses a klubnál

2015.03.24. 21:51
Tomás Rosicky, az Arsenal labdarúgóklubjának cseh középpályása a kevés játéklehetőség miatt már januárban szeretett volna távozni a londoniaktól, de az azóta több szerepet kapó játékos még most sem zárja ki a váltás lehetőségét.

Rosicky a 17. fordulóig mindösszesen húsz percet játszott, így nem véletlen, hogy a több játéklehetőség reményében a januári átigazolási időszakban szeretett volna váltani. A télen végül nem szerződött más klubba, és ez jó húzásnak bizonyult a 34 éves cseh válogatott részéről, mert a 20. fordulótól kezdve csak egyszer nem volt pályán a bajnokságban. Emellett nagy szerepet vállalt az FA-kupa-menetelésben is, három mérkőzésen játszott, és a negyedik fordulóban a Brighton elleni 3–2-es sikerből góllal és gólpasszal vette ki a részét.

„Újévkor javultak a dolgok, azóta több lehetőséget kapok, ráadásul jobb játékot is játszunk. Sok minden változott hat hónap alatt. Két út áll előttem: kitöltöm a szerződésemet (2016. június 30-ig – a szerk.) vagy idén nyáron távozok. Amikor visszatérek a válogatottól, akkor elkezdünk foglalkozni a jövőmmel” – adott bizonytalan választ a jövőjével kapcsolatban Rosicky.

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
1 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
16 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35

A Liverpool több kulcsjátékosa is megsérült a válogatott szünet alatt

Angol labdarúgás
2026.10.08. 09:00

Népsport: Lőszergyári capriccio – 140 éves az Arsernal FC

Népsport
2026.10.08. 07:24

Mikel Arteta meghosszabbította szerződését az Arsenallal – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.07. 13:14