Tottenham: újabb brazil támadó szerződtetése hiúsult meg

2012.08.28. 11:22
Mint arról hétfőn beszámoltunk, a Sahtar Doneck visszautasította a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur 11.8 millió fontos ajánlatát Willianért, a klub brazil támadójáért. A legfrissebb hírek szerint a londoniak ezt követően Leandro Damiao átigazolásával próbálkoztak, ám a csatárt foglalkoztató Internacionallal sem sikerült egyezségre jutni.
A jelek szerint a Tottenham a Luka Modricért kapott 30 millió fontot egy támadó szerződtetésére fordítaná. Jelöltek szép számmal akadnak, ám megegyezés egyelőre egyik játékos klubjával sem született.A legújabb kiszemelt Leandro Damiao, az Internacional brazil válogatott támadója, ám Luciano Davi, a Porto Alegre-i klub alelnöke elmondta: a kínált összeg nem egyezik meg az általuk elvárttal.„A célunk, hogy Damiao idén ne hagyjon el minket – mondta Davi a Globo Esporte című lapnak. – Decemberig az Internacional játékosa lesz. A Tottenhamtől kapott ajánlat nem egyezik meg az elképzeléseinkkel, de nem is áll szándékunkban eladni Damiaót, aki válogatott játékos, és megkérjük az árát.” A 23 éves támadó tagja volt a londoni olimpián ezüstérmet szerző brazil válogatottnak.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56