Fülöp szerint az angol bajnokság az idén minden eddiginél erősebb

Vágólapra másolva!
2008.11.21. 12:59
Fülöp Márton az utóbbi időben testközelből is megtapasztalhatta, hogy milyen kemény küzdelem folyik az angol élvonalban. A Sunderland futballistája szerint a Premier League jelenlegi küzdelemsorozata minden eddiginél nehezebb, mivel rendkívül kiegyenlített a mezőny. A magyar kapus közben amiatt aggódhat, hogy a gárda skót kapusa, Craig Gordon hamarosan teljesen felépül a sérüléséből, és visszavenné a helyét a kezdő tizenegyben.
Fülöp Márton szerint nemcsak a Chelsea ellen nehéz pontot szerezni
Fotó: Action Images
Fülöp Márton szerint nemcsak a Chelsea ellen nehéz pontot szerezni
Fülöp Márton szerint nemcsak a Chelsea ellen nehéz pontot szerezni
Fotó: Action Images
Fülöp Márton szerint nemcsak a Chelsea ellen nehéz pontot szerezni

Fülöp Márton az utóbbi időben szerencsére testközelből is megtapasztalhatta, milyen kemény küzdelem folyik a Premier League-ben minden egyes pontért. A Sunderland kapusa egy angol lapnak tett nyilatkozatában kijelentette: szerinte ez minden idők legnehezebb angol élvonalbeli pontvadászata.

„A színvonal magasabb, mint bármikor ezelőtt. Rettentő nehéz a pontokat begyűjteni, de muszáj megoldanunk ezt a feladatot. Nagyon szoros a bajnokság, ami a Championshipben, a második vonalban megszokott dolog, ám az első osztályban általában nagyobb a szakadék a kiesőhelyeken és a középmezőnyben tanyázó együttesek között” – beszélt az erőviszonyokról a kapus.

Igaz, ami igaz, valóban nagyon összetömörültek a csapatok a tabella második felében. A 12. helyen álló Manchester City mindössze három ponttal előzi meg az utolsó helyet elfoglaló West Bromwich Albiont.

A WBA tehát nem brillírozik, a másik két idei feljutó szereplése azonban kellemes meglepetés. A Hull City kezdetben az élbolyban tanyázott, és még most is a hatodik helyen áll, a Stoke pedig ugyancsak remekül kezdte a szezont, bár aztán kicsit visszacsúszott a tabellán.

„Legtöbbször a három újonc igencsak szenved az élvonalban, de az idén más a helyzet, a Hull és a Stoke remekül teljesít” – ejtett szót a múlt tavasszal még egy szinttel lejjebb vitézkedő csapatokról Fülöp, akinek a helyét jelentős veszély fenyegeti a Sunderland kezdőcsapatában, ugyanis a nyáron nyolcmillió fontért szerződtetett skót válogatott Craig Gordon közel jár a visszatéréshez a bokasérülését követően – amely megnyitotta az utat Fülöp előtt.

Gordon, elmondása szerint, mielőbb vissza szeretné szerezni a helyét a „fekete macskák” kapujában, így a magyar hálóőrnek alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos ruhaneműt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik