Augusztus 11.: Berecz nagy napja, kikaptak a női pólósok – összefoglaló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.31. 16:14
A riói olimpiai játékokon csütörtökön Berecz Zsombor szolgáltatta a legkellemesebb magyar meglepetést, aki kitűnő szereplése következtében összetettben feljött a harmadik helyre hajóosztályában. Cseh László és Hosszú Katinka is kiharcolta a döntőbe jutást az esti programban, így a pénteki programban egymást követően döntőzik Hosszú, Cseh és Kapás Boglárka. Cselgáncsban a londoni olimpián 5., kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél ezúttal a 7. helyen zárt, miután kikapott a később olimpiai bajnoki címét megvédő Kayla Harrisontól. Női vízilabdázóink a Spanyolország elleni csoportrangadón egygólos vereséget szenvedtek. Tollaslabdában vereséggel kezdte meg szereplését Sárosi Laura, míg sportlövészetben Miskolczi Julianna képviselte a magyar színeket, a 22. helyen zárt.

Berecz Zsombor a 3. helyen áll finn hajóosztályban! Berecz Zsombor a 3. helyen áll finn hajóosztályban!

Kapás döntős, Hosszú a legjobb idővel jutott tovább 200 háton a fináléba, Cseh László szintén továbbjutott 100 pillangón

Női pólósaink egy góllal kikaptak Spanyolországtól

 

• A NAP ARANYÉRMESEI

AUGUSZTUS 11., CSÜTÖRTÖK

A MAGYAR VERSENYZŐK PROGRAMJA IDŐRENDBEN, SPORTÁGANKÉNT

VÍZILABDA
női csoportmérkőzés – B-csoport, 2. forduló: Spanyolország–Magyarország 11–10

ÚSZÁS
női 200 m hát, elődöntő – Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a fináléba
női 200 m hát, előfutamok Hosszú Katinka a legjobb idővel továbbjutott, György Réka 22., nem jutott tovább
férfi 100 m pillangó, elődöntő – Cseh László a 4. idővel jutott be a döntőbe
férfi 100 m pillangó, előfutamok –Cseh László 2. legjobb idővel továbbjutott, Pulai Bence 26., nem jutott tovább
férfi 50 m gyors, előfutamok – Takács Krisztián a 17., nem jutott tovább
mői 800 m gyors, előfutamok Kapás Boglárka a 2. legjobb idővel jutott a döntőbe, Risztov Éva 14., nem jutott tovább

VITORLÁZÁS
férfi szörf RSX (Gádorfalvi Áron – napi helyezés: 26.), finn (Berecz Zsombor – megnyerte az 5. futamot, a 6.-on hetedik lett, összetettben a 3. helyen áll), női szörf RSX (Cholnoky Sára napi helyezés: 25.)

CSELGÁNCS
női 78 kg, 1. forduló: Joó Abigél–Lhamdegd Pürevzsargal (Mongólia) – Joó Abigél ipponnal győzött, továbbjutott
női 78 kg, nyolcaddöntő: Joó Abigél–Umeki Mami (Japán) – Joó Abigél jukóval győzött, továbbjutott
női 78 kg, negyeddöntő: Joó Abigél–Kayla Harrison (Egyesült Államok) – Joó Abigél ipponnal kikapott, a vigaszágon folytatja
20.30: női 78 kg, vigaszág: Joó Abigél–Yalennis Castillo (kubai) – Joó Abigél jukóval kikapott, 7. lett

férfi 100 kg, 1. forduló: Cirjenics Miklós–Karl-Richard Frey (Németország) Cirjenics Miklós kikapott, kiesett

SPORTLÖVÉSZET
női kisöbű sportpuska, összetett, selejtező Miskolczi Julianna a 22., nem jutott döntőbe

TOLLASLABDA
női egyéni, csoportmérkőzések: Sárosi LauraSindhu V. Pusarla (India) 0:2

EVEZÉS
férfi kormányos nélküli kettes, B-döntő (Simon Béla, Juhász Adrián) 3. hely a B-döntőben, összesítésben a 9. helyen zárták az olimpiát

A NAP ARANYÉRMESEI

Evezés, férfi négypár, döntő – aranyérmes: Németország
Evezés, női négypár, döntő – aranyérmes: Németország
Evezés, női kétpár, döntő – aranyérmes: Magdalena Fularczyk-Kozlowska, Natalia Madaj (Lengyelország)
Evezés, férfi kormányos nélküli kettes, döntő – aranyérmes: Eric Murray, Hamish Bond (Új-Zéland)

Evezés, férfi kétpár, döntő – aranyérmes: Martin Sinkovic, Valent Sinkovic (Horvátország)
Evezés, férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes, döntő – aranyérmes: Svájc
Sportlövészet, női kisöbű sportpuska, összetett döntő
aranyérmes: Barbara Engleder (Németország)
Kajak-kenu, szlalom, férfi
C–2 – aranyérmes: Ladislav Skantár, Peter Skantár (Szlovákia)
Kajak-kenu, szlalom, női
K–1 aranyérmes: Maialen Chourraut (Spanyolország)
Cselgáncs, női 78 kg – aranyérmes: Kayla Harrison (Egyesült Államok)
Cselgáncs, férfi 100 kg – aranyérmes: Lukás Krpálek (Csehország)

Íjászat, nők – aranyérmes: Csang Hje Dzsin (Dél-Korea)
Torna, nők, egyéni összetett aranyérmes: Simone Biles (Egyesült Államok)
Kerékpár, férfi sprint
aranyérmes: Nagy-Britannia (Philip Hindes, Jason Kenny, Callum Skinner)
Rögbi 7-es, férfiak –
aranyérmes: Fidzsi-szigetek
Vívás, női párbajtőr, csapat
– aranyérmes: Románia (Simona Gherman, Simona Pop, Ana Maria Popescu, Loredana Dinu)
Asztalitenisz, férfi egyes – aranyérmes: Ma Lung (Kína)

Úszás, női 200 m mell
– aranyérmes: Kaneto Rie (Japán)
Úszás, férfi 200 m hát – aranyérmes: Ryan Murphy (Egyesült Államok)
Úszás, férfi 200 m vegyes – aranyérmes: Michael Phelps
Úszás, női 100 m gyors
aranyérmes: Simone Manuel (Egyesült Államok) és Penny Oleksiak (Kanada)

A TELJES NAPI PROGRAM IDŐREND SZERINT

12.30: golf, férfiak, 1. forduló, 1. rész

13.00: tollaslabda, férfi egyes, csoportmérkőzések
13.00: tollaslabda, férfi páros, csoportmérkőzések
13.00: tollaslabda, női egyes, csoportmérkőzések (Sárosi Laura)
13.00: tollaslabda, női páros, csoportmérkőzések

14.00: sportlövészet, női sportpuska, összetett, selejtező (Miskolczi Julianna)
14.00: íjászat, nők, nyolcaddöntő
14.00: vízilabda, nők, A-csoport: Oroszország–Brazília
14.00: vívás, női párbajtőr, csapat, nyolcaddöntő, negyeddöntő
14.30: röplabda, férfiak, B-csoport: Irán–Kuba
14.30: kézilabda, férfiak, A-csoport: Tunézia–Katar

15.00: lovaglás, díjlovaglás, Nagydíj, 2. nap, délelőtti program
15.00: cselgáncs, női 78 kg, selejtezők, negyeddöntő (Joó Abigél)
15.00: cselgáncs, férfi 100 kg, selejtezők, negyeddöntő (Cirjenics Miklós)
15.00: gyeplabda, férfiak, B-csoport: Hollandia–India
15.00: asztalitenisz, férfi egyes, elődöntő
15.00: strandröplabda, nők, selejtező

15.12: evezés, férfi négypár, döntő – aranyérmes: Németország
15.20: vízilabda, nők, A-csoport: Olaszország–Ausztrália
15.24: evezés, női négypár, döntő – aranyérmes: Németország

15.30: golf, férfiak, 1. forduló, 2. rész
15.44: evezés, férfi kétpár, döntő – aranyérmes: Martin Sinkovic, Valent Sinkovic (Horvátország)

16.00: strandröplabda, férfiak, selejtező
16.00: ökölvívás, férfi 56 kg, selejtező
16.00: ökölvívás, férfi 64 kg, selejtező
16.00: ökölvívás, férfi 69 kg, selejtező (Bacskai Balázs)
16.00: ökölvívás, férfi 81 kg, selejtező
16.00: gyeplabda, férfiak, B-csoport: Írország–Kanada

16.04: evezés, női kétpár, döntő – aranyérmes: Magdalena Fularczyk-Kozlowska, Natalia Madaj (Lengyelország)
16.24: evezés, férfi kormányos nélküli kettes, döntő – aranyérmes: Eric Murray, Hamish Bond (Új-Zéland)

16.30: kézilabda, férfiak, B-csoport: Lengyelország–Egyiptom
16.30: röplabda, férfiak, B-csoport: Oroszország–Egyiptom
16.40: vízilabda, nők, B-csoport: Kína–Egyesült Államok
16.44: evezés, férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes, döntő – aranyérmes: Svájc

17.00: sportlövészet, női sportpuska, összetett, döntő – aranyérmes: Barbara Engleder (Németország)
17.00: tenisz, férfi egyes, negyeddöntő
17.00: tenisz, női egyes, elődöntő
17.00: tenisz, női páros, elődöntő
17.00: tenisz, vegyes páros, negyeddöntő
17.00: vívás, női párbajtőr, csapat, az 5–8. helyért
17.00: vívás, női párbajtőr, csapat, elődöntő
17.15: kosárlabda, nők, A-csoport: Fehéroroszország–Törökország
17.30: kajak-kenu, szlalom, férfi C–2, elődöntő
17.30: kajak-kenu, szlalom, női K–1, elődöntő
17.30: gyeplabda, férfiak, B-csoport: Argentína–Németország
17.30: rögbi 7-es, férfiak, a 11. helyért

18.00: rögbi 7-es, férfiak, a 9. helyért
18.00: úszás, férfi 50 m gyors, előfutamok (Takács Krisztián)
18.00: vízilabda, nők, B-csoport: Spanyolország–MAGYARORSZÁG
18.05: vitorlázás, férfi szörf, 3. futam (Gádorfalvi Áron)
18.05: vitorlázás, női szörf, 3. futam (Cholnoky Sára)
18.05: vitorlázás, férfi finn, 3. futam (Berecz Zsombor)
18.05: vitorlázás, férfi 470-es, 2. futam
18.05: vitorlázás, női 470-es, 2. futam
18.05: vitorlázás, Nacra 17, 2. futam
18.18: úszás, női 800 m gyors, előfutamok (Kapás Boglárka, Risztov Éva)
18.30: lovaglás, díjlovaglás, Nagydíj, 2. nap, délutáni program
18.30: golf, férfiak, 1. forduló, 3. rész
18.30: rögbi 7-es, férfiak, az 5–8. helyért
18.30: gyeplabda, férfiak, A-csoport: Spanyolország–Belgium

19.00: rögbi 7-es, férfiak, az 5–8. helyért

19.15: kajak-kenu, szlalom, férfi C–2, döntő – aranyérmes: Ladislav Skantár, Peter Skantár (Szlovákia)
19.15: kosárlabda, férfiak, B-csoport: Brazília–Horvátország
19.20: úszás, férfi 100 m pillangó, előfutamok (Cseh László, Pulai Bence)
19.30: rögbi 7-es, férfiak, elődöntő
19.40: női 200 m hát, előfutamok (György Réka, Hosszú Katinka)
19.40: kézilabda, férfiak, A-csoport: Dánia–Horvátország

20.00: kajak-kenu, szlalom, női K–1, döntő aranyérmes: Maialen Chourraut (Spanyolország)
20.00: íjászat, nők, negyeddöntő, elődöntő, a 3. helyért
20.00: rögbi 7-es, férfiak, elődöntő
20.00: röplabda, férfiak, B-csoport: Lengyelország–Argentína
20.30: cselgáncs, női 78 kg, vigaszág, elődöntő, a 3. helyért,
20.30: cselgáncs, férfi 100 kg, vigaszág, elődöntő, a 3. helyért
20.30: kosárlabda, nők, A-csoport: Franciaország–Brazília
20.30: tollaslabda, férfi egyes, csoportmérkőzések
20.30: tollaslabda, férfi páros, csoportmérkőzések
20.30: tollaslabda, női egyes, csoportmérkőzések (Sárosi Laura)
20.30: tollaslabda, női páros, csoportmérkőzések
20.30: tollaslabda, vegyes páros, csoportmérkőzések

21.00: kerékpár, férfi sprint, selejtező

21.00: torna, nők, egyéni összetett – aranyérmes: Simone Biles (Egyesült Államok)
21.19: kerékpár, női üldözőverseny, csapat, selejtező
21.40: kézilabda, férfiak, B-csoport: Brazília–Németország
21.43: íjászat, nők – aranyérmes: Csang Hje Dzsin (Dél-Korea)

22.00: cselgáncs, női 78 kg – aranyérmes: Kayla Harrison (Egyesült Államok)
22.00: vívás, női párbajtőr, csapat, a 3. helyért
22.00: gyeplabda, nők, A-csoport: Németország–Spanyolország
22.00: ökölvívás, férfi 56 kg, selejtező
22.00: ökölvívás, férfi 64 kg, selejtező
22.00: ökölvívás, férfi 69 kg, selejtező (Bacskai Balázs)
22.00: ökölvívás, férfi 81 kg, selejtező
22.00: röplabda, férfiak, A-csoport: Kanada–Franciaország
22.10: kerékpár, férfi sprint, elődöntő
22.20: cselgáncs, férfi 100 kg – aranyérmes: Lukás Krpálek (Csehország)

22.23: kerékpár, férfi üldözőverseny, csapat, selejtező
22.30: rögbi 7-es, férfiak, a 7. helyért
22.45: kosárlabda, nők, A-csoport: Japán–Ausztrália

23.00: rögbi 7-es, férfiak, az 5. helyért
23.00: gyeplabda, nők, B-csoport: Ausztrália–Argentína

23.21: kerékpár, férfi sprint, csapat – aranyérmes: Nagy-Britannia (Philip Hindes, Jason Kenny, Callum Skinner)
23.30: vívás, női párbajtőr, csapat – aranyérmes: Románia (Simona Gherman, Simona Pop, Ana Maria Popescu, Loredana Dinu)

23.30: rögbi 7-es, férfiak, a 3. helyért

00.00: rögbi 7-es, férfiak – aranyérmes: Fidzsi-szigetek
00.00: kosárlabda, férfiak, B-csoport: Nigéria–Spanyolország
00.30: gyeplabda, nők, B-csoport: Egyesült Államok–India
00.50: kézilabda, férfiak, B-csoport: Szlovénia–Svédország

01.30: asztalitenisz, férfi egyes, a 3. helyért
01.30: gyeplabda, nők, B-csoport: Japán–Nagy-Britannia
01.30: röplabda, férfiak, A-csoport: Olaszország–Mexikó

02.30: asztalitenisz, férfi egyes – aranyérmes: Ma Lung (Kína)
02.50: kézilabda, férfiak, A-csoport: Franciaország–Argentína

03.00: úszás, férfi 50 m gyors, elődöntő

03.17: úszás, női 200 m mell – aranyérmes: Kaneto Rie (Japán)
03.26: úszás, férfi 200 m hát – aranyérmes:
Ryan Murphy (Egyesült Államok)
03.30: kosárlabda, férfiak, B-csoport: Litvánia–Argentína
03.30: röplabda, férfiak, A-csoport: Brazília–Egyesült Államok
03.32: úszás, női 200 m hát, elődöntő

04.01: úszás, férfi 200 m vegyes – aranyérmes: Michael Phelps
04.18: úszás, női 100 m gyors
aranyérmes: Simone Manuel (Egyesült Államok) és Penny Oleksiak (Kanada)
04.31: úszás, férfi 100 m pillangó, elődöntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik