Rio 2016: Miskolczi Julianna búcsúzott az olimpiától

Vágólapra másolva!
2016.08.11. 16:11
Miskolczi Julianna összesítésben a 22. helyen zárt a női kisöbű sportpuska összetett versenyének selejtezőjében, így nem lesz ott a szám nyolcas döntőjében.

Miskolczi az első, térdelő szakaszban 98-as és 95-as sorozatot lőtt, így a középmezőnyből várhatta a fekvő szakaszt, amelyben javított (99, 96), ám a vetélytársai is tartották vele a lépést, így nem tudott jelentősen előrébb lépni.

Az utolsó, álló szakaszban előbb 93-as, majd 96-as sorozatot lőtt, így 577-20x-es körös összesített eredménnyel a 22. helyen zárta a selejtezőt, amivel nem jutott be a döntőbe.

Miskolczi korábban a női 10 m-es légpuskában is a 22. helyen végzett, így az újabb 22. pozíciója után búcsúzott az olimpiai küzdelmektől.

Az aranyérmet a német Barbara Engleder nyerte meg, a dobogóra két kínai riválisa léphet fel. Engleder négy éve a londoni olimpián pontszerző, hatodik helyen végzett. A riói fináléba az ötödik helyen került be.

RIO 2016
SPORTLÖVÉSZET
NŐI KISÖBŰ SPORTPUSKA, ÖSSZETETT
1. Barbara Engleder (Németország) 458.6 kör – olimpiai rekord
2. Csang Pin-pin (Kína) 458.4
3. Tu Li (Kína) 447.4
4. Petra Zublasing (Olaszország) 437.7
5. Olivia Hofmann (Ausztria) 424.5
6. Nina Christen (Svájc) 414.8
7. Adela Bruns (Csehország) 404.3
8. Kedmati Nadzsmeh (Irán) 402.3
...

A SELEJTEZŐBEN
1. Petra Zublasing (Olaszország) 589-29x kör – olimpiai rekord
2. Nina Christen (Svájc) 586-27x
3. Olivia Hofmann (Ausztria) 586-27x
4. Tu Li (Kína) 586-24x
5. Barbara Engleder (Németország) 583-28x
6. Kedmati Nadzsmeh (Irán) 583-27x
7. Csang Pin-pin (Kína) 582-31x
8. Adela Bruns (Csehország) 582-24x
...22. Miskolczi Julianna 577-20x

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
4 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik