Rio 2016: Joó Abigél nem bírt a címvédővel; 7. helyen végzett

Vágólapra másolva!
2016.08.11. 17:26
Joó Abigél ipponnak kikapott a címét megvédő amerikai Kayla Harrisontól a riói olimpia cselgáncsversenyének negyeddöntőjében. A vigaszágon egy jukóval kikapott a kubai Yalennis Castillótól, így a 7. lett.

A 78 kilogrammosok mezőnyében az első meccsét a mongol Lhamdegd Pürevzsargal ellen fölényesen megnyerő magyar versenyző a nyolcaddöntőben a világbajnok Umaki Mamival találkozott.

Joó előbb intésekkel került előnybe, majd az utolsó perc nyitányán egy jukóval. A japán ellenfél hiába próbálkozott, a végén még egy jukót szerzett Joó, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Ahol az olimpiai címvédő várt rá. 2012-ben ugyanebben a szakaszban csaptak össze a felek, akkor a megsérülő magyar alulmaradt, és a vigaszágon folytathatta.

A reváns nem jött össze: előbb intéssel került hátrányba, majd ellenfele 20 másodpercig a földön tartotta, így ipponnal ment tovább.

Joó a vigaszágon egy jukóval kikapott a kubai Yalennis Castillótól, így a 7. lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik