Rio 2016: Sárosi Laura kétszettes vereséggel kezdett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 16:32
null
Sárosi Laurát nem állította meg sérülése, de sok sikerélményben nem volt része (Fotó: Szabó Miklós)
Sárosi Laura kétszettes vereséget szenvedett az indiai Sindhu Venketa Pusarlától a riói olimpián a tollaslabdázók M-csoportjának első mérkőzésén.

Húsz év után először rendeztek tollaslabda-mérkőzést magyar fellépővel, a rendkívül sportszerű gesztusa miatt híressé vált Sárosi Laura lépett pályára, akinek nem volt felhőtlen az olimpiai felkészülése, mivel egy vírus hasi nyirokcsomó-gyulladást okozott nála. Igaz, a riói időszaknak volt szép időszaka is a számára, hiszen találkozhatott Rafael Nadallal.

Az első meccsét nem kezdte túl jól, indiai ellenfele 13 perc alatt lerendezte az első szettet, Sárosi ráadásul rosszul esett előbb a térdét, majd a bokáját fájlalta, ám tudta folytatni a játékot.

A második játszmát már sokkal jobban indította Sárosi, az első pont az övé volt, 5:5-ig még jól tartotta magát, Pusarla azonban elhúzott, 12 pontot szerzett, miközben a magyar tollaslabdázó csak egyet, végül 9:21-gyel zártak.

„Fura volt felmenni a pályára, és ennyi ember előtt játszani, nehezebb kiállni úgy, hogy ötvenöt hellyel előrébb van a világranglistán, és sokkal tapasztaltabb játékos nálam. Végig nagyon izgultam, teljesen más ez, mint azok a versenyek, amelyeken én játszom, nem szoktam top tízes játékosok ellen pályára lépni, ez egyelőre nem az én szintem, talán majd Tokióban, ha kijutok” – mondta a vegyes zónában Sárosi, aki az MTI érdeklődésére elmondta, kissé furcsa volt számára a légkondicionáló is, így ugyanis fújta a levegő a labdát, amely ezáltal néha gyors, néha pedig lassú volt.

Hozzátette, a következő mérkőzésén a hongkongi születésű kanadai ellenfelével szemben sem lesz könnyű feladata, hiszen egy korábbi top tízes játékosról van szó. Sárosi Laura megjegyezte, kissé zavarja, hogy a mezőnyben azért gratulálnak neki, mert a fair play cselekedete miatt szabadkártyát kapott, hiszen végül ő a világranglistáról került a mezőnybe.

„Nem jó érzés, hogy így jött vissza ez az egész” – tette hozzá Sárosi, aki két nap múlva, szombaton lép újra pályára a világranglistán 20. kanadai Michelle Li ellen.

RIO 2016
TOLLASLABDA
NŐK, EGYÉNI, M-CSOPORT
Sárosi Laura
–Sindhu V. Pusarla (India) 0:2 (–13, –12)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik