A szünet után beindult a Vidi-henger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.06. 18:30
null
Az első félidő csak küzdelmet, gólt nem hozott (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 10. fordulójának záró mérkőzésén az éllovas Videoton az Újpestet fogadta. Az unalmas első félidő után beindult a hazai henger, Zé Luis duplázott és Kleinheisler László is betalált, így immáron négy pont az előnye az üldözőkkel szemben az éllovas fehérváriaknak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Kevés dolog biztos egy labdarúgó-mérkőzés előtt, a magyar élvonal pedig legjobb ismerőit is képes meglepni, de a számok alapján legalább egy gólra mindenképpen számítani lehetett a Videoton és az Újpest mérkőzésén: a házigazda fehérváriak 23 bajnoki óta mindig szereztek gólt, azaz José Gomes mester érkezése óta mindig, az Újpest pedig mostanában a lehető legritkábban ússza meg legalább egy kapitulálás nélkül kirándulásait.

Abban viszont 100 százalékosan biztos lehetett a Vidi, hogy akár nyer, akár veszít, továbbra is vezeti majd a tabellát. A lagymatag kezdés után az első helyzet a hazaiaké volt, egy kapuskidobással Kleinheisler László egészen a 16-osig cselezte magát, de lövése milliméterekkel elkerülte a jobb alsót, majd egy támadáson belül ő, Nildo Petrolina és Paraiba is gólt lőhetett volna, de az első két próbálkozást blokkolták, az utolsó pedig célt tévesztett. Megpihent a tűzijáték után a Vidi, a sérült Jarmo Ahjupera, Kabát Péter kettős nélkül pedig hamvába holtak az újpesti támadások.

A szünethez közeledve unalomba kezdett unalomba fulladni a mérkőzés, pedig szép lassan felbátorodott az Újpest is, amely megérezte, hogy tartalékosan sincs félnivalója. A fordulást követően hamar vezetéshez jutott a Fehérvár: Nildo Petrolina harcosan labdát szerzett a középpályán, indította Zé Luist, akiről lepattant Vermes Krisztián, a légiós pedig értékesítette ziccerét. 1–0!

Támadásfordultával egyenlíthetett volna az Újpest, ám Simon Krisztián lövését kipiszkálta a bal felső elől Juan Calatayud, majd asszisztja után Nildo Petrolina kiharcolt egy büntetőt is, amelyet azonban Zé Luis a kapufára lőtt.

Mégis, ez a 11-es volt a mérkőzés fordulópontja, mert Kassai Viktor kiállította Pierre-Yves Ngawát – a lendületbe jött Videoton pedig nem sokat várt a második találattal, amely egy Kleinheisler László-bomba formájában érkezett meg (2–0).

Innen már csak az volt a kérdés, hány gólnál áll meg a Videoton. A 3–0 hamar kialakult – Nildo Petrolina beadását röviden vágták ki a védők, Zé Luis pedig a jobb felsőbe bombázott, éppen a 11-espont környékéről –, de ezt követően hiába állt be Arturo Álvarez, Gyurcsó Ádám és Torghelle Sándor is, magabiztosan, stabilan védekezett az Újpest.

Győzelmével már négy pont az előnye az üldözőkkel szemben az éllovas fehérváriaknak, egyre mélyebbre süllyed az Újpest.



LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Videoton–Újpest 3–0 (Zé Luis 48., 66., Kleinheisler 53.)

MESTERMÉRLEG
Kozma István:
„A második félidőben öt perc alatt lenyomtuk magunkat a víz alá. De az első félidőben sem az történt, amit elterveztünk, senki ne gondolja, hogy csakis védekezni szerettünk volna. De más, amit megbeszélünk, és más, amit megvalósítunk. Talán nekünk jön a legjobbkor a válogatott szünet, két hét alatt rendet kell tennünk – nagyrészt a fejekben."

José Gomes: „Nehéz meccs volt, ahogy az első félidő is mutatta, de tudtuk, hogy ez vár ránk, mivel egy erős csapat ellen játszottunk. Nem számít, hány pontot szereztek eddig, nagy klub a riválisunk, amely húsz bajnoki címet szerzett a története során. Tiszteljük az Újpestet a klub története miatt, és nem az eddig megszerzett pontjai alapján ítéljük meg, mivel azok nem mutatják a valódi képességeit.

Jó, kiegyensúlyozott keretünk van. Néha nehéz eldöntenem, hogy kinek adjak lehetőséget, mert minden játékosom képes pluszt hozzátenni a játékhoz. A keretünk minősége megnyugtató a jövőre nézve, minden futballistámban megbízom. Zé Luis helyett Torghelle állt be, aki szintén nagyon jó csatár. A játékosaim rászolgáltak a bizalomra."
Forrás: Sport2
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 8 1 1 23–6 +17 25
2. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 18–8 +10 21
3. DVSC-Teva 10 6 2 2 23–11 +12 20
4. Ferencváros 10 6 4 15–14 +1 18
5. Győri ETO 10 4 4 2 17–10 +7 16
6. Haladás 10 4 4 2 16–13 +3 16
7. MVM Paks 10 4 3 3 15–15 0 15
8. Budapest Honvéd 10 4 2 4 14–12 +2 14
9. Lombard Pápa FC 10 4 1 5 12–14 –2 13
10. Kecskeméti TE 10 3 3 4 14–19 –5 12
11. Pécsi MFC 10 3 2 5 15–19 –4 11
12. Puskás Akadémia FC 10 3 1 6 11–19 –8 10
13. Mezőkövesd 10 3 1 6 14–24 –10 10
14. Újpest FC 10 2 4 4 15–17 –2 10
15. MTK Budapest 10 2 2 6 10–13 –3 8
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8–26 –18 4
NB I, 10. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv)
Október 4., péntek
19.00 Debreceni VSC-Teva–MVM Paks 2–2 Farkas Ádám
Október 5., szombat
14.00 Győri ETO–Lombard Pápa 4–1 Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Puskás Akadémia 1–2
Erdős József
16.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 5–0 Bognár Tamás
18.00
MTK–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 2–2 Szabó Zsolt

20.00

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi 4–0Németh Ádám
Október 6., vasárnap
16.30 Ferencváros–Budapest Honvéd 1–2Szabó Sándor
18.30
Videoton–Újpest 3–0Kassai Viktor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik