Kispest, nagy meglepetés: Fradit vert a Honvéd

Vágólapra másolva!
2013.10.06. 16:25
null
Böde és Ignjatovics fejpárbaja a meccsen (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Ferencváros a Honvédot fogadta a Puskás Ferenc Stadionban. A zöld-fehérek hamar vezetést szereztek Gyömbér Gábor okos találatával, de a kispestiek Raffaele Alcibiade és Ayub Daud találatával fordítani tudtak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Fradi a Juve, mi vagyunk a Torino – vezette fel a Budapest Honvéd olasz mestere, Marco Rossi a Ferencváros elleni rangadót, amely előtt bizony nem sok esélyt adtak a Puskás Ferenc Stadionba érkező kispestieknek. Annyiban hasonlított a budapesti rangadó a torinóiakhoz, hogy itt is főszerepet játszottak a légiósok, a 22 kezdőjátékosból 11 volt magyar, Rossi például bevetette a teljesen „friss" Ayub Daud, Thomas Job, Aníbal Godoy triót is, míg kollégája, Ricardo Moniz a kezdőbe állított Buzsáky Ákost.

A vártnál kevesebb néző tekintette meg a rangadót, és külön érdekesség, hogy a legnépesebb ferencvárosi szurkolói csoport, a Green Monsters egy egyéni akció keretein belül „elkorlátolta" saját magát szektorában, természetesen önként és (ötpercnyi csend után már) dalolva. Csöndesen kezdődött a mérkőzés is, az első helyzet a kilencedik percben Böde Dániel előtt adódott, de célt tévesztett a támadó.

Nem úgy pár perc múlva Gyömbér Gábor: egy szöglet után a kispesti védők nem tudtak felszabadítani, pedig több alkalmuk is lett volna rá, a ferencvárosi védő pedig Buzsáky remek passza után Kemenes Szabolcs lábai között higgadtan a hálóba lőtt. 1–0!

Próbált azonnal egyenlíteni a Honvéd, de támadásai erőtlenek és esetlegesek voltak, miközben a zöld-fehérek sem tudtak sebességet váltani, Moniz elégedetlen arccal sétálgatott kispadja előtt és sokszor csóválgatta fejét, mint aki nem hisz a szemének. Majdnem fél órát kellett várni az első kispesti gólhelyzetre, ekkor Job várt túl sokat a lövés előtt, így egy bevetődő védőt talált hátba végül.

A 37. percben Raffaele Alcibiade viszont már nem kegyelmezett: egy szöglet után teljesen egyedül hagyták, ő pedig három méterről a kapuba fejelt. 1–1!

A szünet előtt kihagyott még egy helyzetet mindkét csapat (Holman Dávidé volt a nagyobb), de újabb gól már nem született. A szünetben Moniz kettős cserét hajtott végre, Buzsáky alighanem elfáradt, őt Vladan Csukics váltotta, a gyenge napot kifogó Ulysse Diallót pedig Somália. Kényszerből változtatott Rossi is pár perc elteltével, gólszerzője helyére Patrick Ikenne-Kinget küldve be.

Csukiccsal és Somáliával a fedélzeten sem tudott megújulni a Fradi, sőt, az 53. percben leblokkolt az egész védelem, Gyömbérrel az élen, a panamai Godoy indítása után a kameruni Job centerezését a szomáliai Ayub Daud a kapuba bólintotta. 1–2! A fejes Gyömbéren gellert kapva került a kapuba.

A fekete levest Hidi Patrik szolgálhatta volna fel a következő kontra során, de lövése centiméterrel elkerülte a jobb felsőt. Moniz nem sokáig várt az újabb cserével, Józsi György helyett Arsenio Valpoort folytatta, és beállt a bal szélre, miközben Gyömbér lett az új szűrő, Somália pedig elfoglalta az ő helyét a védelem jobb oldalán.

Ment, ment előre a Fradi a hátralévő időben, senki sem vádolhatja őket azzal, hogy nem tettek meg mindent az egyenlítésért, csak éppen pontatlan beadásokkal és lövésekkel nehéz boldogulni, a kispestiek pedig nem tették meg azt a szívességet nekik, hogy ismét „nyílt napot” tartsanak. Pontosabban Lovric egyszer igen, de rajtaütésszerű hasra esése megzavarta a kapussal szemben álló Bödét is, nem sokra rá aztán jóvátette hibáját a horvát, amikor éppen Bödét szerelte az utolsó pillanatban, szintén az ötösön. Több ígéretes kontrát vezethetett a kinyíló hazai csapat ellen a Honvéd, az egyik ilyenből a 83. percben Vernes Richárd végleg eldönthette volna a mérkőzést.

Ez is belefért azonban a kispestieknek: zsinórban ötödször sem kaptak ki a Ferencvárostól, sőt, győzelemmel hagyta el a "Torino" a Puskás Ferenc Stadiont!

Akeem Adams szívinfarktusa óta nem talál magára a Moniz-legénység.


MESTERMÉRLEG
Ricardo Moniz:
„Meg kell szerezni a második gólt. Egy nullnál volt lehetőségünk a második gólra, hiszen Daninak volt két lehetősége. Egy egynél Holmannak volt gólszerzési lehetősége. Ugyanakkor el kell mondani, hogy hátul ugyanolyan gyengék vagyunk, mint korábban. Ezen javítanunk kell. Nagyon fontos, hogy ne veszítsük el a fejünket. Elemezni kell a történteket, levonni a következtetéseket. Nincs értelme, hogy egymásnak ugorjunk, bízni kell a játékosokban. ez hozhatja meg az eredményt. Továbbra is ott vagyunk a dobogó közelében, pozitívnak kell lennünk."

Marco Rossi: „Elégedett vagyok az eredménnyel, a meccs színvonalával, és azzal, ahogy játszottunk, de senki sem felejtheti el, hogy a Ferencvárosnak nagyon nehéz körülmények között kell mostanában játszania amiatt, ami két héttel ezelőtt történt. Nem könnyű nekik most játszaniuk. A csapatom jól játszott ezen a találkozón, megszereztük a három pontot.

A Mezőkövesd ellen olyan meccset buktunk el, amelyet normális esetben öt kettőre megnyerünk. Sokat hibáztunk. A Lombard Pápától emberhátrányban kaptunk ki, de az első félidőben jobbak voltunk. Amikor a csapat nem szerez gólt, akkor nincs mit tenni. De fiatal csapatunk van, meccsről meccsre fejlődnünk kell."
Forrás: M1

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Ferencváros–Budapest Honvéd 1–2 (Gyömbér 11., ill. Alcibiade 37., Daud 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 8 1 1 23–6 +17 25
2. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 18–8 +10 21
3. DVSC-Teva 10 6 2 2 23–11 +12 20
4. Ferencváros 10 6 4 15–14 +1 18
5. Győri ETO 10 4 4 2 17–10 +7 16
6. Haladás 10 4 4 2 16–13 +3 16
7. MVM Paks 10 4 3 3 15–15 0 15
8. Budapest Honvéd 10 4 2 4 14–12 +2 14
9. Lombard Pápa FC 10 4 1 5 12–14 –2 13
10. Kecskeméti TE 10 3 3 4 14–19 –5 12
11. Pécsi MFC 10 3 2 5 15–19 –4 11
12. Puskás Akadémia FC 10 3 1 6 11–19 –8 10
13. Mezőkövesd 10 3 1 6 14–24 –10 10
14. Újpest FC 10 2 4 4 15–17 –2 10
15. MTK Budapest 10 2 2 6 10–13 –3 8
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8–26 –18 4
NB I, 10. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv)
Október 4., péntek
19.00 Debreceni VSC-Teva–MVM Paks 2–2 Farkas Ádám
Október 5., szombat
14.00 Győri ETO–Lombard Pápa 4–1 Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Puskás Akadémia 1–2
Erdős József
16.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 5–0 Bognár Tamás
18.00
MTK–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 2–2 Szabó Zsolt

20.00

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi 4–0Németh Ádám
Október 6., vasárnap
16.30 Ferencváros–Budapest Honvéd 1–2Szabó Sándor
18.30
Videoton–Újpest 3–0Kassai Viktor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik