Négyet számolt a Hali a Kaposvárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.05. 20:02
null
Halmosi Péter szerzett vezetést a Haladásnak (Fotó: Unger Tamás)
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a forduló előtt a 8. helyet elfoglaló Szombathelyi Haladás a sereghajtó Kaposvári Rákóczit fogadta. A hazaiak Halmosi Péter góljával az 5. percben szereztek vezetést, ám a 37. percben Lucas fejesével egyenlítettek a vendégek. A második félidő elején aztán egy szerencsés Radó András-góllal megint a Haladásnál volt az előny, majd a 80. percben ugyanő büntetőből volt eredményes. A 4–1-es végeredményt Fehér Zoltán állította be a 82. percben.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján egyértelműen a hazaiak voltak a meccs esélyesei, akik ennek nagyon korán, már az 5. percben hangot is adtak: Fehér Zoltán szerzett labdát a kaposvári térfélen, remek ütemben ugratta ki a bal oldalon Halmosi Pétert, aki betört a tizenhatoson belülre, s 14 méterről a kapu jobb oldalába bombázott (1–0).

A gyors gól után is támadásban maradt a Haladás, előbb Ugrai Roland lőtt a kapu fölé, majd Fehér bólintott a hálóba, de Németh Ádám játékvezető lökés miatt nem adta meg a találatot. Ezután Marko Ranilovic kapusnak kellett kitornáznia Nagy Gábor léc alá tartó fejesét.

A vendégek első lehetősége éppen a félidő közepén adódott, amikor Markus lőtt 21 méterről a kapu jobb oldala mellé. Eddig a helyzetig nyomasztó volt a hazaiak fölénye, ám ettől kezdve szépen visszavettek az iramból. Rá is fizettek, mert a 37. percben szabadrúgást követően egyenlítettek a vendégek: Bőle Lukács ívelte előre a labdát, amelyet Lucas bólintott a kapu jobb felső sarkába (1–1).

A második félidő elején megint a szombathelyiek szereztek vezetést, igaz, a lehetőséget a kaposváriak hozták össze nekik: az 50. percben a bal oldali beívelésre Ranilovic mozdult ki, meg is szerezte a labdát, de ezután ütközött csapattársával, Jánvári Gáborral, és így éppen Radó András elé ejtette a labdát, aki köszönte szépen, és négy méterről a kapuba gurított (2–1).

És most nem álltak le a hazaiak, így előbb Ranilovicnak kellett mentenie Radó elől, majd Devecseri Szilárd fejelt, Radó pedig lőtt a kapu mellé. A 80. percben góllá érett a fölény: Radó cselezgetett a kaposvári tizenhatoson belül, és Jánvári elhúzta a lábát. A büntetőt Radó értékesítette (3–1).

Két perccel később jött a slusszpoén: Halmosi ívelt a védők mögé, éppen Fehérhez, aki jobbról, 12 méterről kapásból lőtt a kapu bal oldalába (4–1). Ezzel végleg eldőlt a meccs, a hazaiak megérdemelten szerezték meg a három pontot, s léptek előre két helyet a tabellán.



LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Haladás–Kaposvári Rákóczi 4–1 (Halmosi 5., Radó 50., 80. – a másodikat 11-esből, Fehér Z. 82., ill. Lucas 37.)
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS!
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

NB I, 10. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv)
Október 4., péntek
19.00 Debreceni VSC-Teva–MVM Paks 2–2 Farkas Ádám
Október 5., szombat
14.00 Győri ETO–Lombard Pápa 4–1
Becséri Dániel
16.00 Pécsi MFC–Puskás Akadémia 1–2
Erdős József
16.00 Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 5–0 Bognár Tamás
18.00
MTK–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 2–2 Szabó Zsolt

20.00

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi 4–1Németh Ádám
Október 6., vasárnap
16.30

Ferencváros–Budapest Honvéd (Tv: M1)

Andó-Szabó Sándor
18.30
Videoton–Újpest FC (Tv: Sport2)Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 9 7 1 1 20– 6 +14 22
2. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 18– 8 +10 21
3. Debreceni VSC-Teva 10 6 2 2 23–11 +12 20
4. Ferencváros 9 6 3 14–12 +2 18
5. Győri ETO FC
10 4 4 2 17–10 +7 16
6. Haladás 10 4 4 2 16–13 +3 16
7. MVM Paks 10 4 3 3 15–15 0 15
8. Lombard Pápa FC 10 4 1 5 12–14 –2 13
9. Kecskeméti TE 10 3 3 4 14–19 –5 12
10. Budapest Honvéd 9 3 2 4 12–11 +1 11
11. Pécsi MFC 10 3 2 5 15–19 –4 11
12. Puskás Akadémia FC 10 3 1 6 11–19 –8 10
13. Mezőkövesd 10 3 1 6 14–24 –10 10
14. Újpest FC 9 2 4 3 15–14 +1 10
15. MTK Budapest 10 2 2 6 10–13 –3 8
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8–26 –18 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik