Thomas Dollnak idén nagyon nem megy a külföldi edzők ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.28. 16:36
null
Thomas Dollnak főhet a feje, a Fradinak nem megy a külföldi edzők csapatai ellen (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 7. fordulóját követően szokásos hétfői visszapillantónkban megvizsgáltuk a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll mérlegét a külföldi trénerek által irányított csapatok ellen. Górcső alá vettük a Mészöly Gézát 300. élvonalbeli bajnokija alkalmából, valamint megnéztük, mikor kapott legutóbb öt gólt Király Gábor. Szó lesz még a hét megszakadó sorozatáról és cseréiről, az Újpest 3000. bajokijáról, valamint további érdekességekről, legekről is.

THOMAS DOLLNAK IDÉN NEM MEGY A KÜLFÖLDI EDZŐK CSAPATAI ELLEN

Thomas Dollnak 2017-ben nagyon nem megy a külföldi edzők csapatai ellen az NB I-ben. Idén a Fradi a bajnokságban összesen tíz alkalommal találta magát szembe a olyan együttessel, melynek külföldi vezetőedzője van – ezeken a találkozókon két győzelem, négy döntetlen és négy vereség az FTC mérlege, így a maximális harmincból tíz pontot szerzett a német tréner vezetésével, azaz 33 százalékos mutatót tudhat magáénak.

Tüzetesebben megvizsgálva ezeket a mérkőzéseket, (ezen szempontok alapján) megállapítható, hogy csak a szerb Nebojsa Vignjevics alakulatát, az Újpestet sikerült felülmúlnia a Fradinak: a zöld-fehérek az elmúlt egy évben kétszer is derbit nyertek, míg legutóbb 2–2-re végeztek a Szusza Ferenc Stadionban. Továbbá az előző szezonban a portugál Leonel Pontes DVSC-jével kétszer is gól nélküli döntetlent játszottak a kilencedik kerületiek a Nagyerdei Stadionban.

A szintén német Michael Oenning irányította Vasas a bajnokságban, a Groupama Arénában győzte le a Fradit, míg a még Marco Rossi által dirigált Bp. Honvéd a Bozsik-stadionban nyert 2–1-re – az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Magyar Kupában mind a két csapat ellen győzött idén a Fradi. A kispestieket oda-vissza megverték Dollék a nyolcaddöntőben, az angyalföldieket pedig az 1–1-gyel záruló 120 percet követően a tizenegyespárbajban győzték le a fináléban.

A Videoton FC ellen azonban egyértelműen nem megy Doll-lal a Fradinak: az előző szezonban a norvég Henning Berg vezette fehérváriak 0–0-s döntetlent értek el a Groupama Arénában, majd 4–1-re diadalmaskodtak Felcsúton. Ezúttal pedig a Vidi nyáron kinevezett edzője, a szerb Marko Nikolics ellen nem sikerült a győzelem: a villámlás, majd áramszünet miatt félbeszakított felcsúti találkozón 3–1-re nyert a házigazda.

2017-ben a magyar edzők ellen a bajnokságban hat győzelem, négy döntetlen és egy vereség Doll mérlege – ez a maximális 33-ból 22 megszerzett pont, azaz 66 százalékos a mutató. Ez azt is jelenti, hogy idén – minden sorozatot figyelembe véve – egyetlenegy, magyar edző irányította együttes győzte le a Fradit, mégpedig Csertői Aurél gárdája, a Paks, amely 2017 áprilisában hazai pályán 3–1-re felülkerekedett az FTC-n.

Thomas Doll NB I-es meccsei 2017-ben, külföldi edzők ellen*
ELLENFÉL EDZŐ HELYSZÍN EREDMÉNY**
Videoton Marko Nikolics idegenben 1–3
Újpest Nebojsa Vignjevics idegenben 2–2
Újpest Nebojsa Vignjevics otthon 2–0
Videoton Henning Berg idegenben 1–4
DVSC Leonel Pontes idegenben 0–0
Vasas Michael Oenning otthon 1–2
Bp. Honvéd Marco Rossi idegenben 1–2
Újpest Nebojsa Vignjevics idegenben 1–0
Videoton Henning Berg otthon 0–0
DVSC Leonel Pontes idegenben 0–0
* A Dunaszerdahelyen született Radványi Miklóst a magyar edzők közé soroltuk.
**A Ferencváros szempontjából.

ÜNNEPNEK INDULT, KIÜTÉS LETT A VÉGE MÉSZÖLY GÉZA 300. MECCSÉNEK

SZAVAZÁS

Melyik edzőt menesztik először az OTP Bank Ligában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mészöly Géza 2004 óta tartó edzői pályafutása során két részletben összesen 119 NB I-es mérkőzésen irányította az Újpestet – közte 104 alkalommal ült a Vasas kispadján. 2015 májusa óta a Haladás vezetőedzője, a Puskás Akadémia ellen 5–1-re elveszített meccs a 77. találkozója volt a szombathelyieknél – kérdés, meglesz-e a válogatott szünet után a 78. is, hiszen az 50 esztendős szakember irányításával meglehetősen rosszul kezdte az idényt a Hali, így felerősödtek a menesztését sürgető hangok. Utódjaként az Illés Akadémiánál szakmai igazgatóként dolgozóPacsi Bálint neve is szóba került.

A jelenlegi NB I-es trénerek közül nem csúcstartó Mészöly Géza, hiszen a Paksot irányító Csertői Aurélnak 305 magyar élvonalbeli meccse van edzőként. Csertői már hét csapatnak dirigált az első osztályban, sorrendben a Siófoknak (32 NB I-es összecsapás), Fehérvárnak (69), FC Sopronnak (6), Haladásnak (két részletben 47), Kecskemétnek (6), Győri ETO-nak (30) és Paksnak (115).

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Pintér Attila áll, akit mindössze egy erőpróba választ el a 200. NB I-es mérkőzésétől. A külföldi edzők közül az újpesti Nebojsa Vignjevics (122) áll a „legjobban”, Thomas Doll a116 bajnokijával szorosan követi.


Forrás: nela.hu

KIRÁLY GÁBORRAL LEGUTÓBB 22 ÉVE TÖRTÉNT ILYEN AZ NB I-BEN

A Haladás veterán kapusa, Király Gábor sok nagy meccsen szerepelt már, hosszú pályafutása során számos szép sikert ért el, emlékezetes védések, bravúrok sora köthető a nevéhez. A nagy számok törvénye alapján azonban hibák, potyák, és kudarcok is akadnak a karrierje során, és biztos, hogy a hétvégén a Puskás Akadémiától elszenvedett 5–1-es vereséget sem fogja szívesen felidézni. Már csak azért sem, mert a felcsútiak második gólját megelőző tizenegyesnél bemutatott mutatványa precízen illeszkedik az elmúlt játéknapokon kezdődött kapushibák (Hegedüs Lajos, 5. forduló; Filip Pajovics és Horváth László, 6. forduló) sorába, amelyeket majd a szilveszteri bakiparádéban láthatunk viszont.

KIRÁLY GÁBOR HIBÁJA 3.40-TŐL

A rutinos kapuvédő egyébként meglehetősen régen kapott legutóbb öt gólt egy meccsen, még 2014 októberében, a Fulham játékosaként, amikor a Derby County rámolt be neki ennyit egy 5–2-re elbukott Ligakupa-meccsen. A történeti hűség kedvéért jegyeznénk meg, hogy néhány héttel később a Tőzsér Dániellel felálló Watford 5–0-ra győzött a Fulham otthonában, ám akkor Király 1–0-s watfordi vezetésnél a 18. percben csereként lépett pályára, így aznap „csak” négyszer találtak a hálójába.

A válogatottban egyszer fordult elő Királlyal, hogy öt gólt kapott, még 2001-ban, amikor – a 100 éves MLSZ-t ünneplendő – Németország ellen játszott barátságos mérkőzést az akkor még Bicskei Bertalan trenírozta nemzeti tizenegy. Az volt az utolsó előtti meccse kapitányként Bicskeinek, az 5–2-es győzelmet arató németeknél Rudi Völler ült a kispadon.

Az NB I-ben Király még régebben kapott legutóbb öt gólt: 22 évvel ezelőtt, 1995. szeptember 15-én a BVSC nyert 5–1-re a Rohonci úton, s ez a találkozó azért is érdekes, mert a 93. percében Juhos Attila játékvezető kiállította Király Gábort. Az volt egyébként válogatottunk szereplési csúcstartójának az egyetlen piros lapja az NB I-ben.

A BVSC-t amúgy egy hónappal megelőzte a Vác, amely 1995 augusztusában gurított egy ötöst Királynak, ám az elsőség a Békéscsabát illeti ebben a műfajban. A viharsarkiak 1994. április 9-én a legendás Váczi Zoltán, Szarvas János, Kulcsár Sándor hármas vezérletével 5–1-re ütötték ki a Haladást, amelynek kapujában az akkor hatodik élvonalbeli mérkőzésén – még a legendás szürke mackóalsó nélkül, kefefrizurával és hetyke bajusszal – szereplő Király Gábor állt.

Az öt kapott gól ellenére Király több nagy védést is bemutatott, azonban a gyenge lábakon álló vasi védelem miatt lapunktól ő sem kaphatott kimagasló osztályzatot, a Nemzeti Sport tudósítója 4-esre értékelte a teljesítményét.

BÉKÉSCSABA–HALADÁS 5–1

GÓLOK FORDULÓNKÉNT
1. forduló: 15 gól
2. forduló: 19 gól

3. forduló: 20 gól

4. forduló: 11 gól
5. forduló: 16 gól
6. forduló: 15 gól*
7. forduló: 21 gól
*A Paks–Videoton meccset szeptember 6-án rendezik.

GÓLCSÚCSOT HOZOTT A 7. FORDULÓ

Az élvonalban a jelenleg is zajló szezon eddigi 7 fordulójában 41 mérkőzést játszottak – a 6. körből a Paks–Videoton találkozót csak szeptember 6-án rendezik –, s ezeken összesen 118 gól esett, ami meccsenként 2.87-es átlagnak felel meg.

Ami ennél érdekesebb, hogy a legutóbbi fordulóban összesen 21 találat született (ez 3.5-ös meccsenkénti gólátlagot jelent), ennél többet még egy játéknapon sem jegyezhettünk fel a szezon során – az eddigi csúcstartó a 3. kör volt 20 találattal (3.33-as átlag).

Több ötgólos meccs is akadt az eddigi fordulókban – DVSC–Vasas 4–1, FTC–Mezőkövesd 5–0, Mezőkövesd–Paks 3–2 –, ám a csúcsjavításban nagy szerepet kapó, már többször taglalt Haladás–Puskás Akadémia találkozó volt az első, amelyen hatig jutottak a csapatok.

GYŐZELEMMEL ÜNNEPELTE 3000. BAJNOKIJÁT AZ ÚJPEST

Az Újpest első magyar csapatként – az 1885-ben alapított klub saját számítása szerint – a 3000. első osztályú bajnokiját játszotta szombaton az élvonalban abszolút újonc Balmazújváros ellen. A lilák Simon Krisztián szerencsés gólja révén 1–0-s győzelemmel ünnepelték ezt a jeles napot, így két rossz sorozatot is megszakítottak: április 22. óta öt nyeretlenül (2 döntetlen, 3 vereség) megvívott bajnokit követően szereztek ismét három pontot otthonuktól távol, valamint nyolc találkozó után sikerült újra kapott gól nélkül megúszniuk egy idegenbeli szereplést.

A szinte koromsötét Pancho Aréna (Fotó: Földi D. Attila)
A szinte koromsötét Pancho Aréna (Fotó: Földi D. Attila)

ÉS AKKOR FÉLBESZAKADT A MÉRKŐZÉS…

A forduló rangadóját, a Videoton–Ferencváros összecsapást kétszer is félbe kellett szakítani vasárnap. Solymosi Péter előbb a villámlás, majd áramszünet miatt volt kénytelen beszüntetni a játékot, a kisebb-nagyobb pauzák ellenére azonban végül befejezték a találkozót.

Nem úgy, mint három évvel ezelőtt a Győri ETO eső áztatta kecskeméti vendégjátékát: a szintén Solymosi Péter által vezetett meccset az 58. percben, 1–1-es állásnál a játékosok testi épsége érdekében lefújta a játékvezető. 2010-ben Berger József döntött a ZTE–Pápa összecsapás félbeszakítása mellett: a 60. percben, 2–1-es hazai vezetésnél a villámlás miatt kellett megállítani a játékot, melyet aztán nem is folytattak.A két mérkőzésben közös, hogy végül mindkettőt újrajátszották.

Emlékezetes még az 1997-ben lejátszott MTK–Rosenborg BL-selejtező, amely 3–2-es hazai vezetésnél szakadt félbe a 68. percben a világítóberendezés hibája miatt. A találkozót másnap újrajátszották, a norvégok 1–0-ra nyertek, és a visszavágón újabb győzelmet aratva tovább is jutottak.

TOVÁBBI LEGEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

A hét megszakadó sorozata. A szinte a hamvaiból feltámadó DVSC volt az „elkövető”, hiszen a hajdúságiak szombat este 3–1-ra nyertek Kispesten, így a címvédő Bp. Honvéd sorozatban 11 veretlenül megvívott bajnoki és 15 veretlenül lejátszott hazai NB I-es meccs után kapott ki ismét.

A hét mumusa. Egy évvel ezelőtt még a Mezőkövesd játékosaként robbant be az élvonalba Molnár Gábor, aki az első NB I-es idényében 27 mérkőzésen 8 gólt szerzett és kiosztott 6 gólpasszt. A 23 esztendős szélső a nyáron a Puskás Akadémiához szerződött, s rövid beilleszkedés után az elmúlt két fordulóban már góllal vette ki a részét csapata győzelmeiből – a Balmazújváros és a Haladás ellen. A szombathelyi csapat vélhetően Molnár egyik kedvenc ellenfele lehet, hiszen eddig 33 meccset felölelő élvonalbeli pályafutása alatt már a harmadik gólját szerezte a Haladás ellen: tavaly októberben az elsőt, majd Király Gábornak április 1-jén is lőtt egyet a kapus születésnapjára. Molnár aztán szombaton ismét mattolta Királyt – ez volt egyébként a 10. találata az NB I-ben.

A hét gólja. Ezúttal nem egy hatalmas bomba, hanem egy higgadt befejezés után szerzett gól lett a hét találata. A Haladás ellen büntetőt kiharcoló, majd azt értékesítő Josip Knezevic a 66. percben kiváló megoldást választott, és ziccerben lazán átemelte a labdát a kapujából kifutó Király Gábor fölött. A Puskás Akadémia horvát légiósa a hajrában még egy gólpasszt is kiosztott, így óriási szerepe volt csapata 5–1-es diadalában.

JOSIP KNEZEVIC MÁSODIK GÓLJA

A hét cseréje. A „díjat” az újpesti Simon Krisztián és a felcsúti Ulysse Diallo kapja megosztva. Előbbi a 63. percben szállt be a lilák balmazújvárosi meccsébe, majd egy perccel később, a negyedik labdaérintéséből – nem ki szerencsével – megszerezte a győztes gólt. A Puskás Akadémia mali csatárát Pintér Attila a szünet után küldte pályára, Diallo pedig a második félidő végén két könnyű gólt szerzett, bebiztosítva együttese szezonbeli második sikerét.

NB I, 2017–2018, 7. FORDULÓ
AUGUSZTUS 26., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Balmazújváros–Újpest FC 0–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Kassai Viktor
2062
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Andó-Szabó Sándor
1979
Vasas FC–Paksi FC 3–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Bognár Tamás
1000
Haladás–Puskás Akadémia FC 1–5
Sopron, Városi Stadion
Farkas Ádám
1075
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–3
Budapest, Bozsik József StadionSzabó Zsolt
2534
AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP
Videoton–Ferencváros 3–1
Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
2862
A 7. forduló teljes nézőszáma: 11 512; meccsenkénti átlag: 1919
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 4 2 12– 5 +7 14
2. Budapest Honvéd 7 4 2 1 13– 9 +4 14
3. Diósgyőri VTK 7 3 3 1 12–10 +2 12
4. Vasas FC 7 3 1 3 8– 9 –1 10
5. Ferencvárosi TC 7 2 4 1 12– 7 +5 10
6. Újpest FC 7 2 4 1 10– 9 +1 10
7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9– 7 +2 8
8. Puskás Akadémia FC 7 2 2 3 11–12 –1 8
9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 1 4 8–15 –7 7
10. Szombathelyi Haladás 7 2 5 5–15 –10 6
11. Paksi FC 6 1 3 2 9–10 –1 6
12. Balmazújváros 7 1 2 4 9–10 –1 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik