Félbeszakadt a Kecskemét és a Győr vízifocija

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 18:25
null
Vízifutball a javából (Fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I hetedik fordulójában a Kecskemét és a Győri ETO a szakadó esőben is izgalmas, érdekes, fordulatos mérkőzést játszott – egészen az 58. percig, amikor a hatalmas esőzésben kialakult tócsák miatt Solymosi Péter félbe nem szakította a bajnokit.

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Győri ETO 1–1-es állásnál félbeszakadt az 58. percben

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Amikor Solymosi Péter játékvezető a sípjába fújt a mérkőzés kezdetére jelt adva és kezét az előírásszerű pozícióba emelve, mintha vizsgadolgozatot nyújtott volna be az Agráregyetem esőtánctanszékén, mégpedig igen sikereset, ugyanis egyből szakadni kezdett az égi áldás, a stadion mellett pedig villámok kezdtek csapkodni. Az Özönvíz előtti időjárás jót tett a mérkőzésnek, a felek ugyanis azonnal egymásnak estek. A győriek a „Ki rúg többet Bebetóba?" című népi verseny mellett több veszélyes támadást vezettek (legközelebb a gólhoz Lipták Zoltán fejese járt), a másik oldalon (ha éppen talpon volt) Bebeto teremtett meleg pillanatokat, egy alkalommal a lécet is megrezegtette.

Sőt a szintén nagyon élő Balázs Zsolt beadása után a hálóba fejelt, de már az alapvonalon túlról érkezett a „gólpassz", ellenben a másik oldalon két csel után Marek Strestík egy egészen szép és egészen szabályos találatot szerzett. 0–1!

Miközben megemeltük kalapunkat a Széktói Stadion tervezői, építői és gondozói előtt, hiszen az esőfüggöny ellenére nem alakulat ki tócsák a gyepen, egyenlített a KTE: Bebeto megtartotta, Kitl Miklós beadta, Vladan Szavics pedig berobbanva bebólintotta. A sok zöld mezes meg csak nézte: 1–1!

Vezethetett volna a szünetre a hazai had, de Balázs kétszer is elmérte a kaput. A félidőben jelentősen megváltozott az időjárás (még jobban esett), és ez már sok volt a pálya befogadóképességének. Igaz, Priskin Tamásnak azért illett volna öt méterről a kapuba találnia...

Az 58. percben aztán Solymosi Péter a két vezetőedzővel egyeztetve úgy döntött, hogy a játékosok testi épsége érdekében félbeszakítja a találkozót.

Vízifoci



Hogyan tovább?

„Amennyiben a mérkőzés a második félidőben szakadt félbe, versenyrendszert kiíró szövetség Versenybizottsága dönt, hogy a teljes mérkőzést újrajátsszák a csapatok, vagy a mérkőzés félbeszakadáskor kialakult eredmény lesz a végeredmény. Az újra lejátszandó mérkőzés rendezője az eredeti pályaválasztó csapat" – olvashatjuk az MLSZ Versenyszabályzatának 68. oldalán.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

62.§ A MÉRKŐZÉS MEGSZAKÍTÁSA, BESZÜNTETÉSE

(1) Ha a játékvezető a mérkőzést kedvezőtlen időjárás (köd, villámlás), áramkimaradás, a pálya talajának időközben alkalmatlanná válása, a játékvezető sérülése és egyéb – nem a csapatok által előidézett, illetve a szurkolók viselkedése miatti ok következtében – ideiglenesen megszakította, az objektív ok megszűntét követően a játékot folytatni kell. Ha a játék nem folytatható, akkor a mérkőzést a játékvezető beszünteti.

Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása, annak biztonságos megtartását veszélyezteti és a megbomlott rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a sportrendezvényt megszakítani, illetve felfüggeszteni.

A rendőrség jelenlévő képviselője a szervezővel, a vendég sportszervezet képviselőjével, valamint a játékvezetővel lefolytatott egyeztetést követően kezdeményezi a mérkőzés befejezetté nyilvánítását.

A játékvezető, a rendőrség és a szövetségi ellenőrök kezdeményezésére köteles a mérkőzést megszakítani, felfüggeszteni és befejezetté nyilvánítani.

Amennyiben a játékvezető – a sportszövetség képviselője, illetve a rendező javaslatára – a mérkőzés befejezetté nyilvánításáról döntött, a szervező a sportrendezvényt befejezetté kell nyilvánítsa és erről tájékoztatnia kell a sportrendezvény résztvevőit.

(2) Az (1) miatt megszakított, majd beszüntetett mérkőzést az alábbi szempontok alapján kell újrajátszani, illetve az eredményt megállapítani:

a) amennyiben a mérkőzés az első félidőben, illetve a mérkőzés szünetében szakadt félbe, akkor a teljes mérkőzést újra kell játszani,

b) amennyiben a mérkőzés a második félidőben szakadt félbe, versenyrendszert kiíró szövetség Versenybizottsága a dönt, hogy a teljes mérkőzést újrajátsszák a csapatok, vagy a mérkőzés félbeszakadáskor kialakult eredmény lesz a végeredmény. Az újra lejátszandó mérkőzés rendezője az eredeti pályaválasztó csapat.

Az (1) miatt beszüntetett mérkőzés végeredményének megállapítása vonatkozásában nincs helye jogorvoslatnak.


AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 6 6 19–2 +17 18
2. MTK Budapest 7 5 2 10–9 +1 15
3. MVM Paks 6 4 2 12–2 +10 14
4. Diósgyőri VTK 6 4 2 11–5 +6 14
5. Ferencvárosi TC 6 4 2 10–5 +5 12
6. Budapest Honvéd 7 3 1 3 7–6 +1 10
7. Újpest FC 6 2 4 4–2 +2 10
8. DVSC-Teva 7 2 2 3 5–6 –1 8
9. Nyíregyháza Spartacus FC 7 2 2 3 6–9 –3 8
10. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 5–10 –5 8
11. Győri ETO FC 6 2 1 3 9–10 –1 7
12. Pécsi MFC 7 1 3 3 8–12 –4 6
13. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
14. Szombathelyi Haladás 7 1 1 5 3–11 –8 4
15. Dunaújváros PASE 7 3 4 4–13 –9 3
16. Puskás Akadémia FC 6 2 4 4–11 –7 2

LABDARÚGÓ NB I, 7. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 12., péntek
19.00
Lombard Pápa–MTK Budapest 0–1
Vad II István
Szeptember 13., szombat
14.30
Debreceni VSC–Pécsi MFC 0–2Erdős József
16.30
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás 2–0Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Győri ETO 1–1-es állásnál félbeszakadt Solymosi Péter
18.30
Nyíregyháza Spartacus–Dunaújváros PASE 0–0 Bognár Tamás
Szeptember 14., vasárnap
16.30
Videoton FC–Újpest FC (M1)
Iványi Zoltán
18.30
Ferencváros–Puskás Akadémia (Sport2)Szabó Zsolt
Az MVM-Paksi FC–Diósgyőri VTK mérkőzés a kedvezőtlen időjárás miatt elmarad, új időpontja még nincs.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik