A feltámadó DVSC megszakította a Honvéd sorozatát

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.08.26. 20:25
null
Djordje Kamber joggal fogja a fejét: hazai pályán közel egy év után kapott ki ismét a Honvéd (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 7. fordulója szombati játéknapjának utolsó mérkőzésén a DVSC 3–1-re legyőzte a címvédő Bp. Honvédot a Bozsik-stadionban.

 

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Bp. Honvéd–DVSC 1–3 (Eppel 58., ill. Tőzsér 27. – 11-esből, Bódi 62., Jovanovic 91.)
Budapest, Bozsik-stadion, 2537 néző. V: Szabó Zsolt

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Eppel Márton kezdőként lépett pályára.

Mindezt csupán azért érdemes kiemelni, mert a támadó egy hete kihagyta a mezőkövesdi bajnokit. Ott volt a mérkőzésen, jóllehet csak civilben, és nyomban el is terjedt, hogy – ebben az idényben először – azért nem öltött meccsszerelést, mert távozik a Honvédtól. Némelyek már azt is tudni vélték, hogy kecsegtető izraeli ajánlat érkezett Kispestre, a klub ugyanakkor jelezte: külföldi érdeklődés helyett kisebb sérülésről van szó. A térdét fájlaló csatár a hét elején még a társaitól külön gyakorolt, de mire kellett, rendbe jött, így nem volt akadálya annak, hogy Erik van der Meer bevesse.

Herjeczki Kristóf viszont a legrosszabbkor dőlt ki, a bemelegítés közben meghúzódott a combja. A Magyar Futball Akadémia „nebulóját" egy másik MFA-növendékkel pótolta a holland szakember: a tizennyolc esztendős Banó-Szabó Bence kapott lehetőséget – az élvonalban első alkalommal. A másik oldalon Herczeg András nem szembesült hasonló gonddal, ő egy ez egyben azt a tizenegyet küldte fel a játéktérre, amely az előző fordulóban remekelt a Vasas ellen.

A Loki a kispesti mérkőzést sem indította rosszul, mindjárt a hetedik percben Könyves Norbert ziccerben vezethette a labdát Gróf Dávid kapujára, csakhogy a jónál is jobb helyzetre vágyott, és lövés helyett a támadást kísérő Justin Mengolót akarta megjátszani, de pontatlanul passzolt. Öt perc múltán kis híján „büntetett" a Honvéd, Davide Lanzafame parádés mozdulattal, ollózva lőtt kapura, ám egy métert tévedett. Djordje Kamber még kevesebbet, amikor olasz csapattársa szabadrúgását követően kapásból vette célba a kapu jobb oldalát, mint ahogyan Eppel Márton is közel járt a gólhoz, ám ő a jobb felső sarok mellé lőtt.

Amikor már úgy tűnt, érik a hazai gól, vezetést szerzett a DVSC. Mengolo okosan kiharcolta a büntetőt, Tőzsér Dániel pedig rutinosan értékesítette (0–1). Innentől fogva a vendégek visszaálltak, csak arra vártak, hogy a kispestiek hibázzanak, és a megszerzett labdával meglóduljanak. Hiba volt bőven a listavezető játékában, igaz, a debreceni ellencsapások sem hordoztak magukban sok veszélyt, így a szünetig nem változott az állás. Holott változhatott volna, de a félidő záró akkordjaként a mezőny legaktívabb tagja, Lanzafame a jobb oldali kapufa mellé lőtt..

A hátrány ellenére azért bizakodhattak a kispestiek: a bajnokság eddigi fordulóiban a második játékrészben rendre jobban futballoztak, mint az elsőben. Ehhez képest az első helyzet a teljes védelmet lefutó Mengolo előtt adódott, a kispesti kapus bravúrjára volt szükség, hogy a kameruni csatár ne duplázza meg a Debrecen előnyét. Felpörögtek az események, Danilo, majd Eppel Márton is egyenlíthetett volna, de előbbi fejese mellé szállt, utóbbi lövését Nagy Sándor védte. Amikor viszont a gólkirály fejjel próbálkozott, arra már a kapusnak sem volt ellenszere: az 58. percben 1–1 állt az eredményjelzőn.

Négy perccel később már 1–2... Bódi Ádám szabadrúgása után Gróf Dávid csak a gólvonal mögül tudta kipiszkálni a labdát – a Honvéd újfent nekigyürkőzhetett az egyenlítésnek. Erik van der Meer beküldte Kadima Kabangut is, négy támadóval rohamoztak a házigazdák, volt is lehetőségük arra, hogy legalább egy pontot otthon tartsanak, ám Nagy Sándor eszén még egyszer már nem tudtak túljárni. Aleksandar Jovanovic ellenben betalált a hosszabbításban, pontot téve a kispestiek szép sorozatára (1–3). A piros-feketék ugyanis elszenvedték első vereségüket a bajnokságban, a Loki pedig büszkén távozhatott a Bozsik-stadionból: legyőzte a bajnokot!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 7 4 2 1 13–9 +4 14
2. Diósgyőri VTK 7 3 3 1 12–10 +2 12
3. Videoton FC 5 3 2 9–4 +5 11
4. Vasas FC 7 3 1 3 8–9 –1 10
5. Ferencvárosi TC 6 2 4 11–4 +7 10
6. Újpest FC 7 2 4 1 10–9 +1 10
7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9–7 +2 8
8. Puskás Akadémia FC 7 2 2 3 11–12 –1 8
9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 1 4 8–15 –7 7
10. Szombathelyi Haladás 7 2 5 5–15 –10 6
11. Paksi FC 6 1 3 2 9–10 –1 6
12. Balmazújváros 7 1 2 4 9–10 –1 5
NB I, 2017–2018, 7. FORDULÓ
AUGUSZTUS 26., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Balmazújváros–Újpest FC 0–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Kassai Viktor
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Andó-Szabó Sándor
Vasas FC–Paksi FC 3–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Bognár Tamás
Haladás–Puskás Akadémia FC 1–5
Sopron, Városi Stadion
Farkas Ádám
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–3
Budapest, Bozsik József StadionSzabó Zsolt
AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP
19.30: Videoton FC–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik