Csak stílusosan: győzelemmel ünnepelte 3000. bajnokiját az Újpest

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.08.26. 17:50
null
Arabuli, valamint az újpesti Bojovics (középen) és Nwobodo küzdelme (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Az Újpest 1–0-ra legyőzte idegenben a Balmazújvárost a labdarúgó NB I 7. fordulójában.

 

NB I
7. FORDULÓ

Balmazújváros–Újpest 0–1

Története harmadik NB I-es mérkőzését játszotta hazai pályán a Balmazújváros. Az elsőn a Vasastól kikapott 1–0-ra, a másodikat remek futballal 4–0-ra megnyerte a Diósgyőr ellen. Az újabb sikerhez az Újpestet kellett „elkapnia", amely hat forduló alatt csupán egy győzelmet aratott – ám az a megfogalmazás is helytálló, hogy csak egyetlen meccsén veszített. A találkozó kezdete előtt a hazai klub elnöke, Tiba István olyan mezt adott át a vendégek technikai vezetőjének, Böőr Zoltánnak, amelyen a 3000-es szám virított, utalva arra, hogy a lila-fehérek a háromezredik élvonalbeli találkozójukat játszották.

És ha már az Újpest: a vendégek vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics alaposan átalakította az előző hetekben látott csapatát. A védelemben az idény során először jutott szóhoz Pávkovics Bence (aki legutóbb május 27-én, a Ferencváros ellen 2–0-ra elbukott bajnokin szerepelt), de először kezdett Tischler Patrik is, a magyar-svéd állampolgárságú Anton Salétros pedig élete első mérkőzésén futballozott lila-fehérben. A felállás egyben azt is eredményezte, hogy a vendégcsapat három belső védővel indította az összecsapást. Persze amikor a helyzet úgy kívánta, Branko Pauljevics a jobb, Anton Salétros pedig a bal szélen zárt vissza melléjük.

Az első „helyzetecske" Tischler Patrik előtt adódott, csúsztatása után azonban a labda keresztbe elment a kapu előtt, válaszként pedig Jurij Habovda jobboldali beadásáról késett le egy ütemmel a középen érkező Bacsana Arabuli. Érdekes volt megfigyelni, hogy bár az Újpestben Obinna Nwobodo és Zsótér Donát személyében gyors, lendületes futballisták játszottak szélsőt, a vendégegyüttes a széleken alig tudott a házigazda mögé kerülni – s ez a rengeteget futó Jurij Habovda és Eke Uzoma dicsérete. A balmazújvárosi labdarúgók akarattal, lelkesedéssel ellensúlyozták a különbséget, amely játéktudásban a vendégeket segítette, és bár fölényt nem tudtak kiharcolni az Újpest ellen, az első félidőben életben tartották a reményt arra, hogy megszerezzék a második NB I-es győzelmüket.

A mérkőzés első felét látva joggal lehetett hiányérzet a szurkolókban, hiszen jelentősebb gólhelyzet egyik oldalon sem adódott. A folytatásban azonban a Balmazújváros már úgy játszott, ahogy az elvárható egy pontokat otthon tartani akaró együttestől. Sigér Dávid nagyszerű indítása után Bacsana Arabuli egyedül törhetett kapura, lövését viszont Filip Pajovics nagy bravúrral hárította. Pillanatokkal később pedig Zsiga Ervin lövése adott munkát a vendégek kapusának. Filip Pajovics parádéjának ezzel nem volt vége, hiszen Arabulival szemben újabb párharcot nyert meg, de tegyük hozzá azt is, ekkor a saját hibáját tette jóvá, miután a melléről Zsiga Ervin szabadrúgását követően kipattant a labda. Nem jelentett meglepetést, hogy Nebojsa Vignjevics Simon Krisztián pályára küldésével igyekezett életet lehelni a lilák futballjába – pillanatokon belül kiderült, hogy sikerrel járt.

Az addig jó teljesítményt nyújtó Sigér Dávid haza akarta adni a labdát – nem vette észre, hogy Simon Krisztián a védők mögött áll –, a szélső kapura húzott, s bár első lövését Horváth László még bravúrral védte, másodjára már nem hibázott. A folytatásban megint Bacsana Arabuli lövése, Tamás László és Adrian Rus fejese ért majdnem gólt, a lehetőségek azonban kimaradtak, ezért a hazai szurkolók úgy állhattak fel a helyükről a végén, hogy csapatuk második élvonalbeli győzelmére még várni kell.

NB I
7. FORDULÓ

Balmazújváros–Újpest 0–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 7 4 2 1 13–9 +4 14
2. Diósgyőri VTK 7 3 3 1 12–10 +2 12
3. Videoton FC 5 3 2 9–4 +5 11
4. Vasas FC 7 3 1 3 8–9 –1 10
5. Ferencvárosi TC 6 2 4 11–4 +7 10
6. Újpest FC 7 2 4 1 10–9 +1 10
7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9–7 +2 8
8. Puskás Akadémia FC 7 2 2 3 11–12 –1 8
9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 1 4 8–15 –7 7
10. Szombathelyi Haladás 7 2 5 5–15 –10 6
11. Paksi FC 6 1 3 2 9–10 –1 6
12. Balmazújváros 7 1 2 4 9–10 –1 5
NB I, 2017–2018, 7. FORDULÓ
AUGUSZTUS 26., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Balmazújváros–Újpest FC 0–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Kassai Viktor
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Andó-Szabó Sándor
Vasas FC–Paksi FC 3–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Bognár Tamás
Haladás–Puskás Akadémia FC 1–5
Sopron, Városi Stadion
Farkas Ádám
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–3
Budapest, Bozsik József StadionSzabó Zsolt
AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP
19.30: Videoton FC–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik