MTK: szerződést bontottak László Csabával – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.03. 10:17
null
Az MTK közös megegyezéssel szerződést bontott László Csabával (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott László Csabával, a szezon végéig pedig Teodoru Vaszilisz, az eddigi pályaedző veszi át a csapat irányítását.

 

„A szerdai napon László Csaba vezetőedzői megbízatása megszűnt az MTK Budapest labdarúgócsapatánál – írja a klub honlapja. – A vezetőség megköszönte a szakember munkáját, és sok sikert kívánt neki az elkövetkezendő időszakra.”

„Az NB I-ben szereplő együttes vezetőedzőjévé a mai nappal Teodoru Vasziliszt nevezte ki az MTK Budapest vezetősége.”

A korábban pályaedzőként dolgozó szakember megbízatása a 2015–2016-os szezon végéig szól.

A székelyudvarhelyi születésű László Csaba 2015 nyarán ült le az MTK kispadjára, miután az együttest tizenegy éven át irányító Garami József lemondott vezetőedzői tisztségéről, s szakmai igazgatóként folytatta. László Csaba – aki júliusban hat évre szóló szerződést írt alá a klubbal – 24 tétmérkőzésen dirigálta a fővárosi csapatot, amely irányításával kilencszer győzött, hétszer ikszelt, s nyolcszor kikapott.

A korábban a Ferencvárosnál, a magyar válogatottnál, Sopronban, Ugandában, Skóciában, Belgiumban és Litvániában dolgozó szakember néhány hete arról beszélt, hogy már a nyári átigazolási időszakra is vannak kiszemeltjei.

„Meglepődtem a döntésen, de többet még nem szeretnék beszélni az ügyről” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak László Csaba.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2015–2016-OS SZEZONBAN
2015. augusztus 19.
Videoton
Bernard Casoni (francia) helyett ideiglenesen Pető Tamás
2015. október 6.
Videoton
A megbízott edző Pető Tamás helyett Horváth Ferenc
2015. október 19.
Vasas
Szanyó Károly helyett Simon Antal
2015. december 29.
DVTK Bekő Balázs (december 14-én távozott) helyett Egervári Sándor
2016. január 2.
Vasas
Simon Antal helyett Michael Oenning (német)
2016. február 3.
MTKLászló Csaba helyett Teodoru Vaszilisz

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Darko Nikacs (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – Montenegró)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Jakab Dávid
(Dunaújváros PASE), Eduard Pap (román, ACS Poli Timisoara – Románia, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Szatmári Lóránd (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Hajdú Ádám (Bp. Honvéd – próbajáték), Hrepka Ádám (Mezőkövesd, Gyirmót, ZTE)

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:Törökország (Belek), január 24–31.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 22., Ikarus-pálya: MTK–Budaörs 2–1 (Szatmári I., Torghelle)
Január 26., Belek: Arminia Bielefeld (német II.)–MTK 1–1 (Torghelle)
Január 28., Belek: Universitatea Craiova (román)–MTK 2–0
Január 30., Belek: Vysocina Jihlava (cseh)–MTK 1–0
Február 6., 11.00: MTK–Mezőkövesd Zsóry

AZ NB I 20. FORDULÓJÁNAK MŰSORA (FEBRUÁR 13., SZOMBAT)
15.30:
Puskás Akadémia–DVTK
15.30: Honvéd–Haladás
15.30: MTK–Paks
15.30: Békéscsaba–Ferencváros (tv: M4)
15.30: DVSC–Vasas
18.00:
Újpest–Videoton (tv: M4)

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 19 16 1 2 41–8 +33 49
2. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
3. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
4. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
5. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
6. Szombathelyi Haladás 19 7 8 4 17–19 –2 29
7. DVSC-Teva 19 7 7 5 28–22 +6 28
8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24–24 0 24
9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20–30 –10 20
10. Vasas FC 19 5 1 13 19–31 –12 16
11. Puskás Akadémia FC 19 3 7 9 23–31 –8 16
12. Békéscsaba Előre 19 3 3 13 17–44 –27 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik