Kispesti MTK; tizenéves húzóemberek Pécsen?

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2014.07.23. 17:05
null
Torghelle Sándor az új idényben visszatér Kispestre, de az MTK futballistájaként (Fotó: Fuszek Gábor)
Pénteken a Nyíregyháza–Debrecen összecsapással kezdődik a labdarúgó NB I 2014–2015-ös szezonja. A Nemzeti Sport Online – ahogy azt olvasóink megszokhatták – ezúttal is négyrészes felvezető sorozattal jelentkezik, amelynek mostani, harmadik részben a Kispestre költöző MTK-val, az építkezést immár Véber György irányításával folytató PMFC-vel, az új időszámítást kezdő Haladással és az immár Futács Márkó nélküli DVTK-val foglalkozunk. 

 

MTK: TÉLI ERŐSÍTÉSEKKEL NYÁRON IS – KISPESTEN

Az MTK labdarúgócsapatánál télen még a bennmaradás volt a kitűzött cél – 17 forduló után a 15., kieső helyen állt Garami József együttese. Ennek érdekében érkezett a csapathoz a csatár Torghelle Sándor és a védekező középpályás Vass Ádám, ők jelentős szerepet játszottak abban, hogy a kék-fehérek híveinek a szezon hajrájában már nem kellett izgulniuk a bennmaradás miatt, a csapat a 8. helyen fejezte be a 2013–2014-es szezont.


Az új idény előtt két fontos kérdésre vártak leginkább választ a drukkerek. Az egyik az volt, hogy sikerült-e megtartani az erősítéseket. Torghelle Sándor már május végén két évvel, 2016 nyaráig hosszabbított, majd nem sokkal később Vass Ádámmal is megszületett az egyezség, 2015 nyaráig írt alá.

A másik fő kérdés az volt, hogy hol játszik a csapat, miután a klub régi otthona, a Hidegkuti Nándor Stadion helyére új stadiont építenek. Végül a Honvéddal tudott megegyezni a klub, így Hidegkuti után az Aranycsapatban szereplő másik játékosról elnevezett Bozsik József Stadionban játszik az MTK az új szezonban.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben az MTK?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Kérdés, az átállás okoz-e problémát, mikorra fogja igazán otthon érezni magát a csapat az új környezetben, hiszen a második fordulóban már a Debrecent fogadja, miközben eddig még felkészülési meccset sem játszott ott. Márpedig az előző szezonban a Fradinak is sok időbe telt, mire megszokta ideiglenes otthonát, a Puskás Ferenc Stadiont.

Az MTK a nyáron a támadósorban tovább erősödött, ugyanis visszatért Hrepka Ádám (a felkészülési meccseken három gólt szerzett), és érkezett Kaposvárról a szenegáli támadó középpályás, Khaly Iyane Thiam, így az új idényben aligha a bennmaradásért kell küzdenie a csapatnak. Az egyetlen valós veszteséget a balhátvéd Fejes András távozása jelentheti (a védő visszatért a Videotonhoz), ezen a poszton szóba jöhet ugyan a szigetszentmiklósi kölcsönből visszatérő Deutsch Bence, de nem lenne meglepő, ha erre a posztra még érkezne új játékos (többeket teszteltek már, egyezség még nincs).

Garami József csapata a nyáron nyolc felkészülési meccset játszott, egy kivétellel magyar másodosztályú gárdák ellen. Ebből hatot megnyert. A Gyirmóttól és a Csákvártól kikapott, de utóbbi meccsen nem a legjobbjaival állt fel, mert az első csapat ugyanaznap a Vasassal játszott – és győzött is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Deutsch Bence (SZTK – kölcsönből vissza), Halmai Ramon (Haladás), Hrepka Ádám (Haladás), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Sipos Bence (SZTK – kölcsönből vissza), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Kaposvár)
Távozott/távozhat: Ayub El Harrak Rouas (spanyol, Valladolid B – Spanyolország), Batik Bence (Ferencváros – kölcsönből vissza), Batizi-Pócsi Balázs (Tatabánya után Balmazújváros – kölcsönbe), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda – kölcsönbe), Eppel Márton (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Fejes András (Videoton – kölcsönből vissza), Horváth Péter (Siófok után Sopron – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Sergio Fernande (spanyol, szabadon igazolható)

 

PMFC: MÁRTONÉK LERAKTÁK AZ ALAPOKAT – VÉBER FOLYTATHATJA AZ ÉPÍTKEZÉST

Az MTK első fordulós ellenfele, a Pécsi MFC a legutóbbi szezonban több sorozatot is megdöntött. A baranyaiak az elmúlt húsz évben nem végeztek előrébb a 2013–2014-es idényben elért hetedik helynél és Matyi Dezső tulajdonos 2007-es érkezése óta nem fordult elő, hogy másfél évig ugyanaz a szakvezető irányítsa a csapatot.

Utóbbi sorozat az új idényben már biztosan nem fog folytatódni, a Márton Gábor, Lőrincz Emil edzőpáros a nyáron távozott a klubtól. A sikeres pécsi munka után mindketten a másodosztályban folytatják edzői pályafutásukat, előbbi Kaposvárra, utóbbi Zalaegerszegre szerződött.

A PMFC-nél tavasszal érdekes helyzet állt elő azt követően, hogy Matyi Dezső decemberben bejelentette, nem finanszírozza tovább a klubot, majd a tavaszi szezon előtt meggondolta magát. Miközben ugyanis a pályán remekeltek Szatmári Lórándék, a háttérben pénzügyi nehézségekről lehetett hallani. Márton Gábor a Magyar Labdarúgó-szövetséghez fordult a klub tartozása miatt, de Koller Krisztián is nézeteltérésbe került a vezetőséggel, a 12 góllal házi gólkirályi címig jutó középpályástól már a szezon közben elköszöntek (azóta Nyíregyházán kötött ki). Az idény végén pedig távozott a lemondását már korábban bejelentő ügyvezető, Feleki Attila is.

Az új ügyvezető a már korábban is a vezetőségben dolgozó volt pécsi játékos, Győri János lett, a szakmai munkát immár Véber György irányítja, segítője Győri korábbi pécsi csapattársa, Kulcsár Árpád.

Az alapokat az előző szezonban Mártonék már letették, és erre Véber is építhet, ugyanis a kulcsemberek közül Kolleren kívül csak Fodor Ferenc távozott (ő is Nyíregyházára), miközben Pölöskey Pétert végleg megszerezte a PMFC a DVSC-től, és visszatért a csapathoz a korábbi alapember, a horvát védő, Andrej Causic, a középpályára pedig jött a paksi Heffler Norbert.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a PMFC?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Balhátvéd, védekező középpályás és csatár posztra a keret szélesítése érdekében ugyan még keresnek játékost a pécsiek, de ha a háttér stabil lesz, ha az előző szezon két nagy felfedezettje, a 19 éves Márkvárt Dávid és a 18 esztendős Kővári Róbert meg tudja ismételni a tavaszi kiegyensúlyozott teljesítményét, és a válogatott bő keretében is számításba vett, 25 esztendős Szatmári Lóránddal együtt húzóemberei tudnak lenni a gárdának, akkor van esély az előző szezonhoz hasonló jó folytatásra.

Még akkor is, ha a felkészülési időszakban még meglehetősen döcögött a pécsi gépezet, hiszen öt meccséből egyet sem tudott megnyerni a baranyai alakulat, két döntetlen mellett háromszor kikapott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Andrej Causic (horvát, DAC 1904 – Szlovákia), Heffler Norbert (MVM-Paks, legutóbb Sopron), Helesfay Donát (Kozármisleny, újra kölcsönben), Holczer Ádám (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsön után végleg), Rácz Ferenc (Kozármisleny, újra kölcsönben)
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza, onnan Dunaújváros), Steer Bence (?), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (Kaposvár)
Kiszemeltek: Davor Bratic (horvát, Kastrioti – Albánia, próbajáték), Lázok János (Paks)

HALADÁS: ÚJ EMBEREK, ÚJ KORSZAK, DE MI LESZ RADÓVAL?

Szombathelyről három alapember már távozott: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Nagy I Gábor (Újpest) és Simon Ádám (Videoton). Rajtuk kívül várhatóan Guzmics Richárd sem a vasi megyeszékhelyen folytatja. A védőnek az előző idény végén lejárt a megállapodása, újat pedig azóta sem kötött a klubbal, mert külföldön folytatná. Ugyancsak külföldre menne Radó András, aki iránt azonban a nyáron inkább itthonról érdeklődtek, a Ferencváros és a Videoton konkrét ajánlatot is tett. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint ha a külföldi szerződés nem jön össze, akkor a fehérvári folytatás még nem zárható ki.

Az említett távozók mellett egyébként fontos kiegészítő emberek is elhagyták a Haladást, így a korábbi csapatkapitány Tóth Péter (Ausztriában folytatja alacsonyabb osztályban, és a Haladás ügyvezetésében fog dolgozni Vörös Csaba technikai vezető mellett) és a már említett Hrepka Ádám.

Mindezek után nem csoda, hogy Artner Tamás vezetőedző a keddi szurkolói ankéton már új időszámítás kezdetéről beszélt, illetve arról, hogy az új, formálódó csapatnak még türelemre van szüksége. Ez érthető, hiszen a klub olyan futballistákat igazolt – Gaál Bálint (Sopron), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC) és Zamostny Balázs (Újpest) – a távozók helyére, akik az előző szezonban csak elvétve kaptak lehetőséget az élvonalban, vagy a másodosztályban szerepeltek.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen vágez az NB I-ben a Haladás?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezzel együtt a felkészülési időszakban biztató jeleket is mutatott a csapat, hiszen megnyerte a szombathelyi Király-kupát, és ezen kívül három NB II-es csapatot is legyőzött, viszont az élvonalbeli külföldi ellenfelektől háromból három vereséget szenvedett (nem számolva a Király-kupán a román Chiajna elleni 40 perces meccsen elért 1–0-s sikert).

A felkészülési meccsek legfontosabb tapasztalata, hogy Radó András továbbra is kiemelkedik a csapatból, öt góljával a legeredményesebb szombathelyinek bizonyult, nagy űrt hagyhat maga mögött a támadósorban ha távozik. Ugyanakkor több új szerzemény is szerzett már gólt. A középpályás Nagy Olivér hármat is, míg a csatár Zamostny kettőt.

A Haladás szombaton hazai pályán az Újpest ellen mutathatja meg, hogy áll az új csapat építésében.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (Ajka után kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Radó András (?), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Szalim Arras (algériai, legutóbb Csengdu Tiancseng – Kína), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna), Filippo Scardina (olasz, AS Roma – Olaszország), Stanislav Velicky (szlovák, legutóbb Mezőkövesd)

DIÓSGYŐR: ÉLET FUTÁCS UTÁN

Szombathelyhez hasonlóan Diósgyőrben is kedden tartottak szurkolói ankétot. Hasonlóság a két csapat között, hogy a nyáron meghatározó játékosok (Futács Márkó, Zoran Kosztics, Vadász Viktor) és korábbi alapemberek (Mohamadou Abdouraman, Gohér Gergő) távoztak Diósgyőrből is, ám a DVTK-nak sikerült rutinos futballistákat is szerződtetnie (Bori Gábor, Drazsen Okuka), illetve Bognár István személyében egy olyan irányítót, aki akár azonnal vezérré is válhat a középpályán. Ráadásul az Európa-ligában már ment egy kört a diósgyőri gárda a máltai Birkirkara ellen, és a selejtező 2. fordulójának első, bulgáriai meccse után a Liteksz Lovecs elleni párharcban is vezet, méghozzá 2–0-ra. Azon a találkozón a néhány nappal korábban igazolt Bognár csereként beállva rögtön gólpasszal debütált (úgy, hogy korábban csak néhány edzésen vett részt a csapatnál).

Ezek után nem meglepő, hogy Tomiszlav Szivics vezetőedző önbizalommal telve készül a holnapi visszavágóra és a Puskás Akadémia FC elleni vasárnapi hazai bajnokira. A DVTK vezetőedzője szurkolói kérdésekre válaszolva kedden megemlítette, ha megfelelő ütemben mindig egyre feljebb és feljebb tudnak lépni, akkor előbb utóbb bajnokok is lehetnek. Az új szezonban ez azonban még nem cél, Árki Gábor sportigazgató szerint az élbolyt célozzák meg, ez alighanem a nemzetközi kupaindulást érő dobogót jelenti.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez az NB I-ben a DVTK?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Azt Szivics és Árki is elismerte, hogy a célok eléréséhez még szükség lesz erősítésre. Értesüléseink szerint Georges Griffiths, Tarmo Kink és Orosz Márk is szerepel a kiszemeltek között.

A legnagyobb kérdés az lesz, kivel sikerül pótolni a Törökországba igazoló centert, Futács Márkót, aki stílusából fakadóan alapvetően meghatározta a támadójátékot. Nemcsak gólokat lőtt, hanem képes volt megtartani elöl a labdát, illetve tovább játszani a mélységből érkezőknek. Az újak közül hasonló stílusú játékra a Szigetszentmiklósról érkező Takács Tamás lehet képes, de az első NB I-es szezonjára készülő csatártól azért nem várható el a Futácséhoz hasonló eredményesség.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Bori Gábor (MVM-Paks), Németh Milán (Pápa), Drazsen Okuka (szerb, Kaposvár), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus), Augusto Batioja (ecuadori, ?), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gelei Vince (Csákvár), Gohér Gergő (Puskás Akadémia), Hornyák Marcell (?), Zoran Kosztics (szerb, ?), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (Újpest)
Kiszemeltek: Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, legutóbb Lombard Pápa), Tarmo Kink (észt, Kaposvár), Orosz Márk (FTC)

NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., péntek
19.00 Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC (Sport1)
Kassai Viktor
Július 26., szombat
16.30 Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE (Duna)
Farkas Ádám
18.30 Videoton FC–Lombard Pápa (Sport1)
Vad II István
18.30 Pécsi MFC–MTK Budapest
Németh Ádám
20.30 Szombathelyi Haladás–Újpest FC (Sport1)
Solymosi Péter
Július 27., vasárnap
16.30 Kecskeméti TE–Ferencváros (Duna)
Iványi Zoltán
18.30 Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC (Sport2)
Bognár Tamás
20.30 MVM-Paksi FC–Győri ETO FC (Sport2)
Erdős József
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik