Nem bírt a Montpellier-vel az MKB Veszprém

Vágólapra másolva!
2011.03.06. 17:27
null
A veszprémieknek minden erőre szükség lesz, hogy megfékezzék Karabaticékat (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata gyengébb második félidei játéka miatt 30–24-es vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája-rangadón Montpellier-ben, így csupán a második helyen végzett csoportjában.

 

A Montpellier kezdte a találkozót, a veszprémiek kapujában Fazekas Nándor állt, és rögtön védéssel kezdett, az első gólt ennek ellenére a franciák érték el, Nikola Karabatic volt a szerzője.

A NYOLCADDÖNTŐS FOLYTATÁS
A Veszprém második helye a csoportban azt jelenti, hogy egy harmadik helyezettel mérkőzik a nyolcaddöntőben, azaz ellenfele a Gál Gyulával felálló CO Zagreb, a Nagy Lászlót sorai közt tudó Barcelona vagy a Pick-Szeged lesz. A szegediek lehetséges ellenfelei közt a Veszprém mellett két német együttes, a Rhein-Neckar Löwen és a Flensburg van.
A sorsolást hétfőn tartják, a nyolcaddöntők első felvonását március 23–27., a visszavágókat pedig március 30.–április 3. között rendezik meg.

Keményen kezdődött a találkozó, a játékvezetők szerint túlságosan is keményen, Jevgenyij Lusnyikovot állították ki, amit Samuel Honrubia és David Juricek is kihasznált. A Veszprém számára nem kezdődött jól a találkozó, 3–0-ra vezetett a hazai csapat.

A vendégek első találatát – három rossz kísérlet után – Renato Sulic szerezte, sőt a horvát rögtön duplázott, ám a hazaiaknak mindkét találatra volt válaszuk, majd Juricek indulás után növelte tovább az előnyt. 6–2

Richard Stochl jól kezdett a kapuban, ám az első percek zavara után a veszprémiek ráéreztek a fal hiányosságaira, Mirsad Terzic egy, majd Iváncsik Tamás két góllal faragott a hátrányon, a támadásban elkövetett hibák azonban rögtön megbosszulták magukat, Isszam Tezs kétszer is villant egymást követően. 8–5

Stoki újra kinyírt bennünket
Kilencről mindent fogott a Montpellier kapusa, így pedig nem lehet BL-csoportelsőségről döntő meccset nyerni. Hatosfal.

A bakonyiak nem adták könnyen a bőrüket, Sulic mellett Iváncsik Gergő is betalált, Fazekas Nándor is hozzátette a magáét a csapatteljesítményhez, hetest védett, Sulic negyedik góljával pedig kiegyenlített a pirosmezes vendégcsapat. 9–9

Ezt követően a kapusok pillanatai következtek, Stochl olykor megbabonázta Iváncsikékat, de Fazekas is bevetette mágiáját, Vid Kavticnik büntetőjét is hárította. Karabatic ellen azonban ő is tehetetlen volt. Bár vezettek a franciák, érződött, nem teljesen az ő szájuk íze szerint alakul a találkozó, Patrice Canayer időt is kért, amelyet 11–10-nél Mocsai Lajos is megismételt.

A taktikai tanácsok inkább a Montpellier-nek jöttek jobban, ismét sikerült háromgólos fórra szert tennie a hazai csapatnak, az utolsó szó viszont Iváncsik Gergő révén a Veszprémé volt a szünet előtt , így harminc perc után 13–11 volt az állás.

A második félidő eleje nagyon rosszul alakult a magyar bajnok számára, a Montpellier pillanatok alatt 20–13-as előnyre tettek szert, az eladott labdák után Samuel Honrubia vagy Juricek rendre büntetett, a Fazekas helyére beálló Dejan Perics pedig eleinte szó szerint csak akkor találkozott a labdával, amikor kiszedte a hálóból. A Mocsai-csapat szemvillanás alatt nagyon nehéz helyzetbe került.

Császár Gábor és Gulyás Péter gólja után öt gólon stabilizálódott a különbség a két csapat között, ugyanakkor Perics elkapni látszott a fonalat, ám a hazaiak sebességét a félidő közepére sem sikerült jelentősen csökkenteni, tizenkét perccel a vége előtt, Pérez Carlos gólja után 25–20 volt „oda”.

Sulic hiába játszott jól, Marko Vujin továbbra sem találta a lőtávolságot, góljai nagyon hiányoztak, így nem tudott közelebb férkőzni a Canayer-csapathoz a Veszprém, ráadásul Lusnyikov újabb kétpercese miatt emberhátrányba is került 27–22-nél. A hajrára fejben is feladta a küzdelmet a Veszprém, így a különbség nőtt a két együttes között, ennek következtében Mocsai Lajos együttese 30–24-re kikapott Montpellier-ben, és a csoport második helyén végzett.

A C-csoportban: Aalborg–Pick-Szeged 34–30

FÉRFI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Montpellier (francia)–MKB Veszprém KC 30–24 (13–11)
Monpellier, 9000 néző. V: Brunovsky, Canda (szlovákok)
Montpellier: STOCHLMarkez 1, Hammed, N. KARABATIC 5, JURICEK 5, Accambray 3, HONRUBIA 7 (1). Csere: TEZS 5, Bojinovic, KAVTICNIK 4, L. Karabatic
Veszprém: Fazekas – Iváncsik T. 2, Laluska, Lusnyikov, SULIC 8, Terzics 2, Iváncsik G. 3. Csere: Perics (kapus), Vujin 1, CSÁSZÁR 3, Vilovszki, Pérez 3, Gulyás P. 2, Nagy K.
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–0. 11. p.: 6–2. 14. p.: 6–5. 18. p.: 9–6. 22. p.: 9–9. 25. p.: 11–10. 33. p.: 16–13. 36. p.: 20–13. 42. p.: 22–18. 50. p.: 27–20. 54. p.: 29–22.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. –
Tatran Presov (szlovák)–Sävehof (svéd) 31–31 (15–15)
Hamburg (német)–Kolding (dán) 32–24 (18–12)
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Montpellier (francia) 10
8 2
326–259 16
2. MKB Veszprém 10
8
2 322–284
16
3. Hamburg (német)
10
6
1 3 304–273
13
4. Kolding (dán)
10
5 5
296–316
10
5. Sävehof (svéd)
10 1 1
8 283–347
3
6. Tatran Presov (szlovák)
10
2
8
273–325
2

 

A B-CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
2010.09.26 Sävehof–Kolding 30–38
2010.09.26 Montpellier–Hamburg 26–30
2010.09.26 Tatran Presov–MKB Veszprém 27–35
2010.10.02 MKB Veszprém–Hamburg 33–30
2010.10.02 Montpellier–Sävehof 33–21
2010.10.03 Tatran Presov–Kolding 29–31
2010.10.09 Kolding–Hamburg 32–30
2010.10.09 MKB Veszprém–Montpellier 27–26
2010.10.10 Sävehof–Tatran Presov 33–32
2010.10.14 Hamburg–Sävehof 33–24
2010.10.16 MKB Veszprém–Kolding 31–28
2010.10.16 Tatran Presov–Montpellier 31–33
2010.11.20 Hamburg–Tatran Presov 35–23
2010.11.20 Kolding–Montpellier 28–36
2010.11.21 Sävehof–MKB Veszprém 31–41
2010.11.27 MKB Veszprém–Sävehof 38–34
2010.11.28 Tatran Presov–Hamburg 26–26
2010.11.28 Montpellier–Kolding 40–25
2010.12.04 Kolding–Tatran Presov 28–27
2010.12.04 Hamburg–MKB Veszprém 27–26
2010.12.06 Sävehof–Montpellier 21–34
2011.02.19 MKB Veszprém–Tatran Presov 33–22
2011.02.19 Kolding–Sävehof 33–27
2011.02.20 Hamburg–Montpellier 27–28
2011.02.26. Sävehof–Hamburg 31–34
2011.02.26 Kolding–MKB Veszprém 29–34
2011.02.27 Montpellier–Tatran Presov 40–25
2011.03.06 Tatran Presov–Sävehof 31–31
2011.03.06 Hamburg–Kolding 32–24
2011.03.06 Montpellier–MKB Veszprém 30–24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik