Euro 2016: Karim Benzema nem lesz ott a francia keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.13. 17:58
null
Karim Benzema nem lesz ott a francia Eb-keretben (Fotó: Reuters, archív)
Karim Benzema, a francia válogatott és a Real Madrid csatára a Facebook-oldalán bejelentette, hogy nem lesz ott az Európa-bajnokságon. A francia futballszövetség (FFF) megerősítette a hírt.

„Sajnálatos hír számomra és azoknak, akik mindig támogattak és kiálltak mellettem, nem lehetek ott az Európa-bajnokságon” – írta a Real csatára a Facebook-oldalán.

A francia szövetség nem sokkal később megerősítette, hogy Benzema nem lesz Eb-kerettag.

A március végi felkészülési mérkőzéseken is mellőzött Benzema ellen november óta folyik eljárás, azzal vádolják, hogy bűntárs volt Mathieu Valbuena zsarolásában, és közvetített a felek között. A Real Madrid labdarúgója vallomásában tagadta, hogy látta a szóban forgó felvételt. Utóbbi játékos már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló szexvideó, s ha nem fizet 150 ezer eurót, nyilvánosságra hozza azt.

Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes Benzemát bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat. A Francia Labdarúgó-szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely az idén nyáron házigazdaként szerepel az Eb-n.

Ezzel a döntéssel az FFF megelőzte a bizonytalanságot.

Egy másik, 2015 szeptemberében indult franciaországi nyomozás során is előkerült Benzema neve. A gyanú szerint egy 2014-ben alapított cégnek – amelynek Benzema többségi tulajdonosa – köze van a drogcsempészet és pénzmosás gyanúja miatt indított ügyhöz, amelyben a Real Madrid sztárját tanúként idézték be a bíróságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik